Hírek

Idén már nyolcadik alkalommal rendezi meg a Miskolci Nemzeti Színház a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált április 22. és 26. között - közölték a szervezők az MTI-vel.

Hírek

Április 5-én a szentendrei Skanzen Erdély épületegyüttesében vendégeskedik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes; fotókiállítással, a Kárpát-medence legszebb táncaival, viseletbemutatóval és táncházzal várják a látogatókat.

Hírek

A 20. század kiemelkedő brit koreográfusa, Sir Kenneth MacMillan alkotása, a Manon március 16. és 30. között hat alkalommal szerepel a Magyar Nemzeti Balett repertoárján - áll a Magyar Állami Operaház MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

Hírek

Júliusban rendezik Szegeden a jubileumi, tizenötödik Martin György Néptáncfesztivált, melyre a szervezők hazai és határon túli magyar ifjúsági néptáncegyüttesek jelentkezését várják - tájékoztatta a Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál Alapítvány az MTI-t.

Hírek

Partiumi településeken mutatja be a Kallós Zoltán erdélyi népzene- és néprajzkutató emlékére készült, Ritka magyar című néptáncelőadását az Udvarhelyi Néptáncműhely - jelentette be kedden a társulat.

Hírek

Ingmar Bergman kultfilmjének címére utalva Jelenetek a házasságról címmel új bemutatóra készül tavasszal a Szegedi Kortárs Balett, amely idén Belgiumban a legkedveltebb balett-társulat lett - tájékoztatta az együttes szombaton az MTI-t.

Hírek

Megújult formában mutatja be a Diótörőt, Csajkovszkij klasszikus mesebalettjét pénteken a Szegedi Nemzeti Színházban a Szegedi Kortárs Balett, a darabot Budapesten decemberben játssza a társulat.

Hírek

Hét táncegyüttes lép fel szombaton a Szekszárdi Néptáncfesztiválon, amelyen a magyar tájegységek táncai mellett nemzetiségi koreográfiákat is bemutatnak - közölte a rendező Babits Mihály Kulturális Központ az MTI-vel.

Hírek

Életének 83. évében elhunyt Dózsa Imre Kossuth- és Liszt-díjas táncművész, balettmester, balettigazgató és pedagógus, egyetemi tanár, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze - tudatta az Operaház szombaton az MTI-vel.

Hírek

Pénteken délután a résztvevő együttesek zenés felvonulásával elkezdődik a Martin György Néptáncfesztivál Szegeden - tájékoztatta a Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál Alapítvány az MTI-t.

Hírek

A Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) végzős klasszikus balett szakirányának vizsgakoncertje látható vasárnap a Magyar Állami Operaházban.

Hírek

A Magyar Táncművészeti Egyetem, a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium, a Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum, valamint a Magyar Nemzeti Balettintézet hallgatói és növendékei mutatkoznak be június 15-én az Eiffel Műhelyház Bánffy termében Pas de Quarte címmel.

Hírek

Június 19. és 23. között 19. alkalommal rendezik meg a Magyar Táncfesztivált Győrben. Az ötnapos eseményen a különféle táncprodukciók mellett fotókiállítás és gyermekműsorok is várják a látogatókat - tudatta a szervező Győri Balett az MTI-vel.

Hírek

A Rút kiskacsa című mesebalett március 27-i előadását követően megszűnt a Soproni Petőfi Színház tánctagozataként 2014 nyarán alakult Sopron Balett.

Hírek

Sokszínű programmal, neves társulatokkal, bemutatókkal ünnepli 25. jubileumát a Budapest Táncfesztivál április 26. és május 11. között a Nemzeti Táncszínházban.

Hírek

Kilencven éve, 1935. március 12-án született Budapesten Havas Ferenc Kossuth-díjas balett-táncos, balettmester. A Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának portréja:

Hírek

Viharsarok címmel február 4-én mutatják be a Nemzeti Táncszínházban a Zsuráfszky Zoltán nevével fémjelzett Élő Táncarchívum sorozat következő darabját, ezúttal Sánta Gergő, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tánckarvezetője rendezésében.

Hírek

A Nemzeti Táncszínházban mutatja be legújabb, válasz/út című kortárs táncelőadását a Duna Táncműhely január 11-én - tájékoztatta a Nemzeti Táncszínház pénteken az MTI-t.

Hírek

Csütörtökön hajnalban 76 éves korában elhunyt Mucsi János Harangozó Gyula-díjas, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett koreográfus, érdemes művész, a Duna Művészegyüttes egykori művészeti igazgatója, a Duna Karnevál Nemzetközi Kulturális Fesztivál elnöke - tudatta a Duna Művészegyüttes csütörtökön az MTI-vel.

Hírek

Idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját a Táncpedagógusok Országos Szövetsége, amely szombaton az Országos Táncjáték Fesztivállal és díjátadó gálával ünnepel az Erzsébetligeti Színházban.

Hírek

Ötven éve, 1974. október 30-án halt meg Harangozó Gyula Kossuth-díjas balett-táncos, koreográfus. A Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának portréja:

Hírek

Szeptember 14-én a Táncházak éjszakája programjaival kezdődik az évad az idén 30. jubileumát ünneplő Fonó Budai Zeneházban.

Hírek

Először nyerte el magyar táncművész a balettvilág egyik legrangosabb elismerésének számító Benois de la Danse-díjat: Balázsi Ármin a legjobb férfi táncos díját kapta megosztva Artyemij Beljakovval, a moszkvai Bolsoj vezető táncosával - tájékoztatta a Magyar Állami Operaház az MTI-t szerdán.

Hírek

Júliusban is tart az évad a Nemzeti Táncszínházban: a TáncPark elnevezésű sorozatban nyáresti táncelőadások és interaktív programok várják a közönséget július 11. és 19. között a Millenáris parkban.

Hírek

Öt nap alatt nyolc társulattal találkozhat a XVIII. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó közönsége szeptember 12. és 16. között - közölte a szervező Pécsi Balett hétfőn az MTI-vel.

Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
 
A múlt század francia irodalmának egyforma büszkesége a két Dumas: apa és fia. Az öreg Dumas leghíresebb, legismertebb művei a „Három testőr" és a „Gróf Monte Christo" sorozat. A fiatal Dumas legjobb műve a Kaméliás hölgy, amely Puccini Traviata című operája szövegköny-vének alapjául is szolgált.
Aforizmák
„ Csak egy szót kell a templomban kimondanod, hogy megházasodj, és csak egy nevet álmodban, hogy elválj."
Ismeretlen
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ