Bajári Levente ismét fellép a kanadai balettgálán
Dátum: 2009. szeptember 4., péntek, 16:51
Bajári Levente „Way of Words” című koreográfiájával ismét meghívást kapott a 2009. szeptember 10-én, Montrealban megrendezésre kerülő „Le Gala des Étoiles” balettgálára, amely a világ legkitűnőbb klasszikus és modern balettművészeinek „csúcstalálkozó
Az évente megrendezett Le Gala des Étoiles balettgálát Victor Melnikoff alapította 1986-ban, Montrealban, azzal a céllal, hogy bemutassa a világ legkiemelkedőbb táncművészeit a kanadai közönségnek. A fogadtatás olyan frenetikus volt, hogy további előadásokat rendeztek Kanada nagyobb városaiban. A fiatal koreográfus elmondta: Óriási megtiszteltetés számomra, hogy alkotóként ismét jelen lehetek e több mint két évtizedes múltra visszatekintő, nemzetközi hírű tánceseményen, amelyen a nemzetközi táncélet színe-java lép fel. Bízom benne, hogy Way of Words” című darabom ismét sikert arat.”

Bajári Levente modern pas de deux-jét a koreográfus és Pazár Krisztina címzetes magántáncosnő előadásában láthatja majd a közönség. Az ifjú művészek a gálaműsor után Miamiba utaznak, s szeptember 12-én egy jótékony célú nemzetközi balettgálán előadják Bajári Levente korábbi darabját, a Point” című koreográfiát.

Fotó: Mezey Béla

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában.
 
Goethe még diák korában gyakran sétált a város határain kívül is. Egyszer egy keskeny ösvényen járt éppen, amikor a vele éppen rossz viszonyban álló diáktársa jött szembe.
Aforizmák
„ A művészet sokkal inkább fátyol, mintsem tükör."
Oscar Wilde
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ