A botrányos PROPAGANDA! ismét a Trafóban
Óda a levegővételhez
Dátum: 2011. március 21., hétfő, 11:44
Propaganda és Szabad Beszéd soha nem voltak jó barátok. De most valami igazán rossz dolog történt közöttük. Kihunyt egy szabad hang, a Tünet Együttes és a united sorry temetési szertartást rendeznek számára. Az előadók gyászbeszédeikben saját vágyaikat, politikai viszonyaikat fogalmazzák meg.

Hogyan védekezhetünk a propaganda manipulatív gépezetével, a hangzatos szólamok áradatával szemben? Elegendő-e a csend, a szabad érzékelés, az elengedés stratégiája? A PROPAGANDA! óda a levegővételhez, az éber álomhoz, a fiatal generációhoz, amely még nem része a rendszernek, és mindazokhoz, akik ki akarnak törni onnan. Kísérlet a lassú színház megalkotására, az érzékek lelassítására, az intim, törékeny helyzetek megteremtésére a színházi előadás nyilvánosságában.

A szertartás végén kiderül, felébreszthető-e Szabad Beszéd, létezik-e olyan propaganda, amiben hinni akarunk.  


Galéria megnyitása

Az előadás februári bemutatója szélsőséges reakciókat váltott ki: voltak, akiket mélyen megérintett a darab, olyanok is, akik megértették politikus üzenetét, míg mások szinte személyes támadásként értelmezték a színházi illúziótól teljesen megtisztított, lecsupaszított színpadi létezést. Robert Steijn, az előadást rendező united sorry művészduó egyik tagja a projekt blogján írt az érzelmileg túlfűtött bemutató kapcsán:

http://propagandabudapest.blogspot.com/2011/03/robert-on-propaganda-1-part.html

A kritikai visszhangok hasonlóképpen megosztottak voltak: „nem gondolnám, hogy blöff”, állította az egyik ítész, de volt, aki „blöffkommandót” indított volna az alkotók ellen. További kiragadott részletek a kritikai görbe tükörhöz: „hipnózis”, „vontatott, öntudatos manifesztum, geg, szándékos dilettantizmus, kaján humor”, „provokatív”, „botrányos”, „nem színházi sémák, hanem a felmutatás gesztusa működteti”, „patriarchális társadalmunk álló farka”, „lassú halál”, „manírmentes”, „a néző azon gondolkodik, hogy fellopózik a színpadra és felpofoz valakit”, „szembesülés önmagunkkal”, „mit akarnak itt ezek a XXI. századi hippik…”



Mi válthatta ki ezeket a heves és ellentmondásos reakciókat? A hazai kortárs színházi palettán rendkívül radikálisnak számító PROPAGANDA! az értelem és a jelentés propaganda általi manipulációja ellen indít támadást, hogy ennek révén teret nyithasson az érzékelés, a meditatív elmélyülés és az önmagunkkal való szembenézés számára. Az előadás ráirányítja a figyelmet a színházzal szembeni nézői elvárásainkra. Igényeljük-e, hogy az előadó gondolkodjon helyettünk is, vagy mi is készek vagyunk erre?

A PROPAGANDA! orákulum, amely önmagadra ébreszt. Azoknak szól, akik nem kinyilatkoztatást várnak, hanem készek arra, hogy a jóslatban megkeressék a számukra szóló üzenetet.

Veled vajon mi fog történni?

Április 4-én és 5-én 20 órakor megtudhatod a Trafó Kortárs Művészetek Házában.


Fotó: Dusa Gábor

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenctől megkérdezték, hogy szerinte a békegalamb hím- vagy nőnemű. Az író elgon-dolkodott, majd határozottan így válaszolt:
 
Joséphine Baker világhírű revücsillag élete utolsó heteiben, 68 évesen is is korát meghazudtoló frissességgel szerepelt Európa színpadjain.
Aforizmák
„Nem művészet megöregedni, de művészet azt elviselni."
Johann Wolfgang Von Goethe
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ