Gesztus a gyengébbik nem felé
Dátum: 2011. március 22., kedd, 18:24
Március 24-én 19.30 órakor lesz a a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház 4Nő című produkciójának bemutatója a Nemzeti Táncszínház Refektóriumban. Az előadás alkotója ifj. Zsuráfszki Zoltán, akinek ez az első egész estés koreográfiája.

A mű egy nőről szól, vagy négyről, vagy sok nőről, vagy a nőkről, ahogy mi férfiak elképzeljük… 

Ki vagy „mi” is valójában a nő? Nimfa, ősanya, szerető, társ, sellő, párka, isten, test, érzelem, értelem, szépség, idol, vagy képzeletünk műve csupán? A nő ez mind, mind ez, a „másik fél“, eszményiség, testiség, sorstárs, élethelyzettől függően egyszerűen-bonyolultan egészíti ki létünket – a férfiakét.

A 4Nő gesztus a gyengébb nem felé, melyben állást foglalok amellett, hogy nincs alá-fölérendeltség, az élet nem fekete-fehér, nincsenek szigorú szabályai, mindössze egy biztos: minden emberi kapcsolat – legyen az férfi-női – egyaránt bonyolult. Négy duettben, az évszakok (tavasz, nyár, ősz, tél) váltakozásával, egy „év”, kör ciklus, élet lefolyása alatt vizsgálom a női szépséget négy aspektusból. A színpadon szeretném megjeleníteni azt a női ideált, ami az ember által alkotott szépség princípiuma.

ifj. Zsuráfszki Zoltán

Fotó: Németh Tamás

 

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
 
A nagy színésznek egy darabban fel kellett olvasni egy levelet, ezért sosem tanulta meg a levél szövegét. A fiatal, kezdő színész, aki a levélhozó inast játszotta, úgy gondolta, megtréfálja híres kollégáját és a jelenetbe a megírt levél helyett egy üres papírt vitt be.
Aforizmák
„ A rossz, amit elkövetünk, nem zúdít ránk annyi üldözést és gyűlöletet, mint jó tulajdonságaink."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ