Budapesti Tánc és Performance Fesztivál
Dátum: 2006. május 10., szerda, 10:43
Két sikeres és emlékezetes este után, 2006-ban kétnaposra bővült, és mint neve is mutatja, a táncelőadások felé is nyitott, a Budapesti Tánc és Performance Fesztivál. A sajátos, klasszikus előadóművészeti kategóriákba nehezen sorolható darabokat 2006. május 20-21-én mindkét napon 19-órától lehet látni a budapesti Gödör Klubban.
Az ingyenes, kétnapos fesztiválon fellép többek között a neves táncművész, Ladjánszki Márta, a Company Two in One vezetője, Hargitay Ákos, az Art Macabre egy Marilyn Monroe életének homályos részleteit feldolgozó előadással, illetve a Pina Bausch művészeti főiskoláján végzett Széphegyi Szilvia és Blaskó Borbála. Dénes Imre és az Élőkép Társulat képzőművészeti performance-szal készül, és láthatjuk Dr. Horváth Putyi és Gödrös Frigyes 20 éve készült rövidfilmjét is.

A film műfajához több performance is kötődik: a Radikális Szabadidő Színház Patyomkin Projektje Eisenstein filmjéből merít, a szegedi Super 8-as Akrobatacsoport, pedig a 8 mm-es filmkultúrát népszerűsíti majd előadásával a Gödör Klubban. Szirtes András némafilmet vetít, amit zenével és József Attila versekkel színesít majd.
Természetesen idén is fellépnek a fesztivál már hagyományosnak számító szereplői, a Kókai János Társulat, a Nanokin csoport valamint
yea_net poett és Pletl Zoltán.

A Gödör Klub vezetői nagyon örülnek, hogy a rendezvény ebben az évben már kétnapos. „Azon túl, hogy az idei fesztiválon táncosok is fellépnek, a legfontosabbnak továbbra is azt tartottuk, hogy a bemutatandó produkciók erre az alkalomra készüljenek. A performance műfajához hűen, a bemutatandó előadásokat máshol nem lehet majd látni. A Gödör Klub idén is külső anyagi támogatás nélkül valósítja meg a Fesztivált, arra pedig külön büszkék vagyunk, hogy ennek dacára is honorálni tudunk minden bemutatott produkciót” – mondták a szervezők.

A mindkét napon 19 órától kezdődő performance-ok után élő zene szórakoztatja a közönséget: szombaton a Csókolom zenekar, vasárnap pedig az ef Zámbó Happy Dead Band játszik majd.

3. Budapesti Tánc és Performance Fesztivál
2006. május 20-21. 19 óra
Gödör Klub
(Budapest, V. Erzsébet tér)
www.godorklub.hu
Támogatók: Budapest Rádió, hvg.hu, Alarm Magazin, port.hu

A rendezvény ingyenes!

Fellépők:
(a fellépés sorrendjében):

Május 20. szombat 19 órától
1. VAN Társulat:  És Lőn,.......
 
Szereplők: Gábor Juli, Kovács Noémi, Lakat Andrea, Bálint Ági.
Koreográfia/koncepció: Lakat Andrea
Fény: Szepesi Dávid
Zene: Bálint Ági
                                                                                                          
A darab három művészeti ág találkozásában születik: a tánc, a zene és a szobrászat által. Maguk az előadók válnak szobrásszá, mikor mozdulataik és az agyag kölcsönhatásba kerülnek.

2. Vörösmarty Gimnázium, Végzős Dráma tagozat: Exercitus
Fellépők: Kulcsár Márta, Horváth Viola, Molnár Vera, Kovács Andrea, Szemes Orsolya, Bíró Virág, Varga Júlia, Sípos Barbara, Kis Marcell, Molnár Áron.
A történet Madách Imre: Az ember tragédiájá-nak kiemelt jeleneteiből áll össze. A végzős dráma tagozat, akik négy éve dolgoznak együtt, ezzel az előadással szeretnének méltó búcsut venni az iskolától és egymástól.

3. Hargitay Ákos / Company Two in One: Könyök...
tánc és duma performansz
Könyök, tánc és duma performansz
Két könyék, egy lélek, de több alak.
Alakjai: a táncművész, a kritikus, a színházigazgató és természetesen a néző. Az előadás közben egyéb alakokban is megjelenhet "könyökös" előadóművészünk, amelyekért a felelősséget persze nem vállalja.
4. Fővárosi Mozgó-Művek Társulata: "MILÁNói VAKARóni"

Közremüködők:
tánc: Újvári Milán (Frenák Társulat)
zene: Majoros Gyula: fúvósok (Uzgin Üver)
         Babits Antal: fúvósok (Új Dimenzió Műhely)

5. Oborni Katalin:
K2 / Különkiadás
Koncepció: Oborni Katalin
Előadók, koreográfia: Kovács Katalin / Oborni Katalin
Fény: Kasza Gábor                                         

Egy 20 perces táncelőadás, amivel az alkotók azt szeretnék megvizsgálni, hogy a saját magunkhoz fűződő viszonyunk hogyan befolyásolja a környezetünkhöz való alkalmazkodást. Olyan táncelőadást ez, ahol két szereplőt láthatunk a színpadon, de az előadáshoz kapcsolódó videofilmmel a táncosok megkettőződnek, így nem csak a másik táncossal, hanem önmaguk és a másik képzeletbeli, adott esetben vizuális alakjával is együtt táncolnak. Az előadással az alkotók arra próbálnak fókuszálni, hogy mi történik akkor, amikor a képzelet valóságosan is jelen van a valóságban.

6. Isa és a 3 no színház: faperformansz

Koncepció: isa gergő
Előadók: Buday Enikő, Monojlovits Eszter, Muraközy Zsuzsa, isa Gyergő

A 3 no színház négy ígéretes, az új generáció tehetséges előadóművésze.
Az alkotók a Berger Gyula és Barátai Táncszínházban ismerkedtek meg és 2 éve dolgoznak együtt. A negyedik tag isa Gergő zeneszerző, performer, író, a 3 no színház zeneszerzője. Buday Enikőt régóta foglalkoztatja a gondolat: hogyan lehet elővarázsolni az emberi, legbelülről fakadó őszinte érzelmeket.  Darabjában eszközként használja a színészi képességeket, nem a szabályos, sztereotipikus táncmozdulatokat használja, sokkal inkább magából az emberből, az alkotótársakból merít, őket helyezi előtérbe, jól kihasználva egyéniségüket. A zeneszerző, isa Gergő furcsa csavart hálója rajzolja meg a képzeletbeli tájat, a 3 nő belső világát. 

7. Kókai János Társulat: A 3 kiiirááály
szereplők: Haik Viktória, Kókai Andrea, Kókai János, Máté Krisztián, Kovács Éva
                 
A harmadik évben is újra fellépő csapat a tőle megszokott eredeti és megismételhetetlen performance-a.

8. Netszínház - Gömbvillanás
 
alkotók: Netszinház alkotói műhely
rendező: Bíró Dénes
fényinstalláció: Megyeri András 
Visual: Sfeer és Imagomundi
Peep Show: Kovács Dániel-Jeli Viktória
és még sokan mások...

A Performance, a pillanat megismételhetetlen, felfoghatatlan és szertelen csodáit villantja fel játékos kabaré-elemek, cirkuszi közjátékok, zsonglőrök, bohócok, kortárs elektronikus zene, egyedülálló fényinstalláció és sok más látványosság segítségével.
www.netszinhaz.hu

9. Filmvetítés
Dr. Horváth Putyi és Gödrös Frigyes 20 éve készült rövidfilmje a Tarzán és Hanna,
amely a balatoni jégen játszódik.
Kresmery Dániel alkotása Boris vs. Boris, amit részben a Tarzán és Hanna inspirált.

10.
Super 8as Akrobatacsoport

A SZEGEDI SUPER 8-AS MOZGALOM EGY KÖZKINCS FELMUTATÁSA ÉRDEKÉBEN

A filmművészet egy speciálisnak mondható ága a super 8-as filmezés, az ehhez kapcsolódó technológia és filmezési technika. A mai videókultúra művelői sok esetben nem is tudják, hogy a házi filmkészítés alapjait a super 8-as (és 16-os) technika rakta le. Nyugat-Európában már évtizedek óta tapasztalható a super 8-as kultúra népszerűsége, amit számos filmklub és fesztivál bizonyít.
A szegedi super 8-as mozgalom résztvevői már több mint öt éve gyűjtik a szegeden fellelhető super 8 mm-es filmeket. Ma már az ország távoli pontjairól és külföldről is érkeznek megmentésre, archiválásra váró tekercsek. Elkezdődött a rendelkezésre álló mintegy 170 órányi anyag digitalizálása és katalogizálása is.
http://super8.webradio.hu , www.super8mm.hu

11. Ladjánszky Márta: Hangszórás
(Hajas Tibor dedikációjával)

koncepció: Ladjánszki Márta, Pál Dániel Levente
résztvevők: Benkő Krisztián, Ladjánszki Márta, Papp Marietta, Pál Dániel Levente, Rácz Eszter, Végh Balázs
visual: Csernák Boldizsár
zene: Merzbow (remixed)

A performansz Hajas Tibor életművének intermediális továbbgondolására tett kísérlet. Megsokszorozzuk az arctalan Hajas-aurát: vizuálisan, akusztikailag, organikusan. Aztán valaki, aki leginkább csak egy civil, megnyitja a hermetikusan zárt világot: levagdossa a hajasi személyiséget, kimeztelenít Hajasból –, de a születő új meztelenség megint csak egy lesz Hajas meztelenségei közül.
Támogatók: NKÖM, L1 Független Táncművészek Társulása, Prae Irodalmi Folyóirat

12. Nanokin csoport: VIEWPOINTS - SZEMPONTOK
 
A "SZEMPONTOK" egy improvizációs technika, ami a poszt-modern táncvilágból nõtt ki. Elõször Mary Overlie amerikai koreográfus fogalmazta meg, aki az elõadók nyersanyagát - az idõt és a teret - hat kategóriára bontotta.  Ezt elnevezte a Hat Szempontnak. Célja az volt, hogy felszabadítsa a koreográfiát a pszichologizálástól és a konvencionális drámától. Késõbb Anne Bogart és társulata kibõvítette és színészekre adaptálta a módszert, ami azóta meghódította a világot. Sebõ Ferenc, a csoport vezetője, a New Yorkban tanultakat hazai színészekkel mutatja be. A technika érdekessége, hogy egyesíti a hatvanas évek performanszkultúráját a kortárs mainstream színházzal

13. Máthé Gabriella: NyersAnyag
A szombati nap zárás táncelőadásaként láthatjuk Máthé Gabriella koreográfiájával készült táncelőadást.
Táncosok: Fethte Zoltán, Rácz Eszter, Szilágyi Erzsébet, Kelemen Zsolt, Máthé Gabriella
A szombat estét a Csókolom zenekar koncertje zárja.

Május 21. vasárnap 19 órától

1.
Radikális Szabadidő Színház: PATYOMKIN PROJEKT
A performance Eisenstein Patyomkin páncélos című filmjének ihletésére születik és hal el. A túlélők emlékezni fognak, a holtak hősökké lesznek. Európa csendes, újra csendes.
www.radika.uw.hu

2. Dénes Imre: PÓNI II.    
Képzőművészeti  performance az emberi kapcsolatokban megnyilvánuló erőszak témájában.

3.  Art Macabre: A Trip To Marilyn
A performance Marilyn Monroe életének zavaros részleteit eleveníti fel: álmait, belső félelmeit, gyógyszerfüggőségét. Egy „utazás Marilyn koponyája körül”. A produkciót látványban a szürrealitás, az álomszerűség jellemzi. Marilyn régi önmagával, Norma Jean Bakerrel küzd, vagy talán inkább fordítva; Norma Jean próbálja elfogadni azt, amivé vált: ünnepelt szexszimbólummá.
A társulat a magyar horror, illetve thriller műfajának felélesztése érdekében alakult. Célunk az emberi félelmek, rémálmok, valamint a halál művészibb, megindítóbb bemutatása. Darabjainkkal próbáljuk kidolgozni e színházi irány formanyelvét, megtalálni a közönségét és tereit. A csapat az ötleteit a színpadi tevékenység mellett a film eszközével is szeretné megvalósítani.
www.artmacabre.hu
4. yea_net poett és Pletl Zoltán
műfaj: body art performance
http://yea_net.extra.hu

5. DCDS
UV-s moderntánc, hip-hop, kubai tánc.

6. Élőkép Társulat: Üvegmosoly és Fénykar
(
Képzőművészeti színház)
Résztvevők és alkotók: Bársony Júlia, Bérczi Zsófia, Bodóczky Antal, Buczkó Bence, Dékány Edit, Kántor Kata, Terebessy Tóbiás
Üvegtechnikus társalkotó: Pataki Attila
Asszisztens: György Bernadett
Rendező: Bársony Júlia
Üvegtárgyak, fénylő installációk „élő” estje az ÉLŐKÉP Társulattal és társalkotóival.
A 2004. áprilisi Transzflexió kiállításon bemutatott performance felújított színpadi változata.
Terebessy Tóbiás és az Élőkép Társulat valamint társalkotóinak üveginstallációi és a díszlet kiállítás keretében megtekinthetők az előadás hetében.
A kiállítás látogatható május 15-21-ig, minden nap, 14-20 óráig.

7. Szirtes András: Filmvetítés
"Szirtes András vetít kedvenc filmtekercseiből, élő kommentárral fűszerezve."
Hagyományos némafilm zenével, József Attila tekercsek versekkel és lazításként egy kis csigabefőtt a budoárban.
www.szirtesfilm.hu

8. Széphegyi Szilvia és Blaskó Borbála
Kortárs zenére két lány, a német táncszínházban gyökerező kortárs mozdulatokat jelenít meg. A táncosok az esseni Folkwang Hochschule-n,Pina Bausch művészeti főiskoláján végeztek.

9. Pont Neon Csoport: Limnológia
Ötlet, rendezés: Hum Zsuzsanna
Előadás, koreográfia: Jobbágy Detti, Gábor Júlia, Koroknai Szabolcs, Apatóczky Eszter, Péter Boglárka
A „LIMNOLÓGIA” a belvízekkel foglalkozó tudomány elnevezése. A víz, mint a tudattalan egy örök szimbóluma, illetve minden élet forrásaként inspirálta az előadást. A szereplők mozgásukban (ami a kortárs tánc és a mozgás-kontakt improvizációkból áll össze) felidézik azt az állapotot, ami az ember önkorlátozására jellemző. A kusza tér az alkotók számára a tudatalatti birodalma is, amiben erőteljes képek idéznek érzéseket, amik kontúrjai fel-felsejlenek, mondanivalójukat viszont asszociációk nyomán értelmezhetjük.

10. BOGL’ART: Vitrin
koncepció, koreográfia: böröczffy-farkas boglárka
előadók: csabai zsófia, gresó nikoletta, zambrzycki ádám
állófogadás nincs karácsony árengedmény vágy díszes sorban porcelán próbababa őrzött szolgáltatás divat pláza eladó múzeum koloniál lepkegyűjtemény átlátszó áru színes bezártság  emlékezetes exhibicionizmus csillogó szükséglet őrzött látvány átlátszó kínálat kényelmetlen doboz megbecsült mágnes bábu rideg kincs vonzó rendező állandó üveg kristály tükör vásár családi kirakat törékeny csipke rend elérhetetlen tiltás kíváncsi műtárgy izgalmas szertár párizs szimbólum  zenélő doboz  forgó  balerina  személytelen  vandalizmus  vitriol viagra ah óh vitrin

11. KIRÁZOTT érzések
 
           
KOREOGRÁFUS; Vostenák György
Tánc; Vostenák György
            Elektronikus Zene; Nagy Zoltán (Dj Solo), Theremin; Kriszta
 
 AZ ELÖADÁSRÓL; a mozdulattal és az emberi hanggal folytatnak párbeszédet az alkotók elektronikus zene segítségével. A zene érzéseket közöl és ezt a hangulatot a mozdulat vagy követi vagy nem követi. Egymással játszadoznak és az idő végtelenségben, talán találkoznak valamikor. Az emberi hang pedig eközben harmonizál a zenével. A saját határainkkal kísérleteznek a pillanatban. 
Az estét az ef Zámbó Happy Dead Band koncertje zárja.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
1937-ben meghívtak néhány magyar művészt Londonba, VI. György koronázására. A meghívottak között volt Aba-Novák Vilmos is.
 
Aforizmák
„ A világ nagy eseményeinek a története jóformán nem egyéb a bűntettek történeténél."
Voltaire
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ