A Tünet Együttes Alibi című zenés-táncos kihallgatása kapcsán, amely május 17-én az évadban utoljára kerül színpadra a Katona József Színház Kamrájában, 1 perces mobilfilm pályázatot hirdet. A téma: „alibi”. A mobiltelefonnal készített, tetszőleges műfajú, legfeljebb 1 perc hosszúságú filmet töltsék fel a YouTube videómegosztó portálra, a linket pedig a pr@tunetegyuttes.hu címre várják a szervezők 2011. május 11‑ig. A Tünet Együttes Facebook profilján május 11-15. között lehet majd szavazni a videókra, a legtöbb lájkot kapó alkotás készítőjét két darab, a május 17-i Alibire szóló színházjeggyel, a második és harmadik helyezettet pedig a Filmszemle versenyprogramjában is szereplő Árnyékfilm DVD-jével jutalmazzák. A Tünet Együttes tagjai is szavaznak, az általunk legjobbnak tartott filmet egy Alibi-színházjeggyel és Tünet-ajándékcsomaggal díjazzák. Május 17-i évadzáró Alibi előadás előtt a közönségszavazás első helyezettjét és a Tünet-díjas filmet lejátsszák a Kamrában.
Valamennyi beküldött munka megtekinthető a későbbiekben a Tünet Együttes honlapján. A jól ismert piros lufikkal pedig hamarosan ismét találkozhatnak majd Budapest Tünet-közeli helyein, figyeljenek.
http://www.facebook.com/tunetegyuttes
| Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
| Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |

