A Fernanda Bianchini balettintézetében gyakorló fiatal nők arra készülnek, hogy a Sao Pauló-i országos táncünnepen előadják a Don Pasquale című balettet. A 32 éves Bianchini sok türelemről tesz tanúságot a lassú és odaadó felkészülés során, miközben átadja a táncmozgás bonyolult technikáját vak növendékeinek.

"A legnehezebb a karmozgás könnyedségét érzékeltetni velük, mivel nem látják a mozdulatot, amelyet be kellene mutatniuk. Legtöbbjük soha senkit nem látott táncolni" - magyarázza a tánctanárnő. A lábmozgást könnyebb bemutatni, mivel az közelebb áll a világtalan ember természetes merevségéhez.

De nincs olyan kihívás, amelyet a képzelet ne lenne képes áthidalni. Bianchini minden lépést valamilyen konkrét dologgal igyekszik összekapcsolni. Egy fát átölelve a táncosnők megtanulhatják az alappozíciót, a pálmalevél mozgásával pedig a karok és kezek könnyed helyváltoztatását is.

"A battement frappé nevű combmozdulatot a többiek már nagyon jól csinálják, nekem még egyáltalán nem megy" - árulja el a 32 éves Giselle Aparecida Camillo, aki glaukóma következtében vesztette el látását, amikor 16 éves volt. Fogyatékossága azonban nem akadályozza abban, hogy tovább javítsa testtartását és végül tökéletes spárgát mutasson be. "Imádom a balettet, ez az életem. Hivatásos táncosnő szeretnék lenni" - meséli a fiatal nő.

"A közönség mindig valami újdonságra vágyik, és mi is tapasztalhatjuk, hogy milyen nagyra értékeli azt, amit mi tudunk nyújtani" - mondja a 25 éves Gyza Pereira, aki napi hat órát szentel ennek a művészetnek.

A lány 9 éves volt, amikor agyhártyagyulladás következtében megvakult. Ekkor ajánlották fel neki, hogy tanuljon táncolni az északkeleti Pernambuco államban. Gyza elismeri, hogy egy világtalan táncosnő mozgása nem lehet tökéletes. Számára az ugrások és a piruettek a legnehezebbek, mivel "jó egyensúlyra van szükség hozzájuk, és egy nem látó számára nincs megfelelő tájékozódási pont". Mégis úgy véli, hogy "a balett határtalan, és mindig tovább kell lépni benne".

A táncosnők kizárólag klasszikus balettet tanulnak. E műfaj igényes közönségének először az 1998. évi Sao Pauló-i téli fesztivál alkalmából mutatkoztak be, az akkori gárdához azóta mások is csatlakoztak. Noha nem mindegyikük testi felépítése közelíti meg az ideális eszményt, valamennyien eltökéltek arra, hogy kitartóan gyakoroljanak és legyőzzék az akadályokat.

Fernanda Bianchini 70 növendéknek tart ingyenes kurzust, közülük ötvennek vannak látási vagy mentális problémái, és akadnak, akik mindkét téren fogyatékosak. "A közönség azt tapasztalja, hogy képesek táncolni, méghozzá jól" - hangsúlyozza a balerina.

A brazil lányok előtt nem akármilyen példa lebeg: Alicia Alonso balett-táncosnő, a kubai nemzeti balett együttes alapítója csaknem teljesen vak volt, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy a XX. század egyik legfényesebb balettcsillagává váljon.

(MTI)