A darab a táncosok árnyjátékán alapul, amelyet videó vetít ki a színpadon elhelyezett négyzet alakú platóra. Az árnyak birodalmában tett fantáziautazás egyértelmű szimbólum. Az ember legmélyebb rétegeinek, tudatalatti tartalmainak keresése, a végső határok újbóli szétfeszítése, valami végső igazság, a lemeztelenített valóság megtalálása - ez a mindenek felett hajszolt és vágyott cél.

A platóra kivetített árnyékok vonzzák a tekintetet. Nemcsak a nézőket, a táncosokat is rabul ejti saját önálló életre kelt sziluettjük látványa, együtt mozognak vele, megpróbálják megragadni, valamiképpen birtokba venni. Ám az előttünk karnyújtásnyira elsuhanó, csalogató, vagy éppen rémületes árnyak végül mégis megfoghatatlannak bizonyulnak.

A nyugati ember féli és le akarja győzni az árnyékát. A japán kultúra, amely Frenák Pál munkásságára mély hatást gyakorolt, ezzel szemben a belső tartalmak felé fordulást erénynek tartja. Frenák ebben az alkotásában abba az irányba tereli a néző gondolatait, hogy az árnyék erősebb, mint a test, mert nem fog rajta az elmúlás, és mivel lehetetlen megzabolázni, talán inkább el kell fogadni, fel kell benne oldódni.

A kirobbanó erejű, sokkoló mozgáshoz Fabrice Planquette alkotott zsigerekig hatoló zenét.

Koreográfia: Frenák Pál
Táncolják: Major László, Nelson Reguera, Simet Jessica, Vasas Erika
Díszlet: Kis Péter, Emmanuel Piret
Jelmez: Maryse Khoriaty
Zene: Fabrice Planquette
Videó: Jean-Sebastian Leblond Duniach
Fény: Marton János
Hang: Hajas Attila
Színpad: Zoltai György
Produkciós vezető: Ujvári-Pintér György