Táncos lakodalmat varázsol a szegedi Dóm térre Novák Ferenc
Dátum: 2012. június 10., vasárnap, 13:26
A Kárpát-medence népeinek táncai elevenednek meg a Szegedi Szabadtéri Játékok Hegyen-völgyön lakodalom című produkciójában, amelyet a Kossuth-díjas Novák Ferenc állít színpadra; a darab első próbáját szombaton tartották a Tisza-parti városban.

A rendező-koreográfus az MTI-nek elmondta, a közönség élvezni fogja a darab nyitó jelenetét, a gyermeklakodalmat, amelyet a Szeged Táncegyüttes csaknem száznegyven növendéke ad elő. Hatalmas erő van abban ugyanis, amikor ennyi gyerek egyszerre mozdul vagy énekel a színpadon - tette hozzá.

A nyolcvanadik születésnapját tavaly ünneplő művész elárulta, nagyon szeret gyerekekkel dolgozni, ám régen nem volt rá alkalma.

A gyereklakodalmat a felnőttek produkciója követi hazai és határon túli magyar együttesek, valamint szlovák, román, szerb, horvát művészek lépnek a színpadra. Rengeteg fergeteges táncot láthat majd a közönség, minden együttes azt hozza el az előadásra, amiben a legjobb. A eszéki társulat például egy gyönyörű dallal köszönti majd az ifjú párt.

A nézők az esküvőhöz, lakodalomhoz kapcsolódó népszokásokat is megismerhetik majd, ebben segítségükre lesz Csuja Imre, akit Novák Ferenc csak született vőfélyként emlegetett, gyönyörű hangjával Herczku Ágnes és Novák Péter, aki énekel és táncol is a színpadon.

Novák Ferenc vagy Tata - ahogyan az egész országban ismerik - évtizedek óta rendszeres vendége a fesztiválnak. Első alkalommal, 1970-ben a Vitézi ének című előadást koreografálta a Fogadalmi templom előtt, és ezt követően hosszú éveken keresztül dolgozott nyaranta a Dóm téren, hiszen ő volt a Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál művészeti vezetője. Bátyai Edina, a fesztivál igazgatója tavaly nyolcvanadik születésnapja alkalmából - mintegy ajándékként - kérte föl az idei produkció megrendezésére.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Victor Hugo a nagy francia író egyszer sürgős munka előtt állt. Mivel nem bízott eléggé abban, hogy végig kitart feladata mellett, félig levágta a szakállát és félig a haját, az ollót pedig kidobta az ablakon.
 
Baja: 1950. A bácskai városban szereplő Rodolfo és Latabár Kálmán kisétál reggel a piacra. Gusztálják a szép gyümölcsöt, zöldséget, baromfit, végül megállnak egy termetes asszonyság standja előtt. A néni háztáji tojást árul.
Aforizmák
„ Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött."
Karinthy Frigyes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ