Modern Táncsportok Világbajnokságát rendezik meg Veszprémben
Dátum: 2012. június 19., kedd, 23:23
Két hétvégén át versenyeznek hazai és külföldi táncosok és tánccsoportok Veszprém megyében; a versenysorozatban 12 ország csaknem kétezer versenyzője méri össze tudását több táncfajtában.

Barna Attila, a Modern Táncsportok Magyarországi Szövetségének elnöke kedden sajtótájékoztatón elmondta, hogy a versenysorozat június 23-án, szombaton, Balatonfüreden, az Amatőr Művészi Táncok Világbajnokságával és a Nemzetközi Amatőr Táncfesztivállal veszi kezdetét. Idén először különválasztották a művészi- és a sport táncterületet, a művészi táncfajták versenyében 4 ország 600 versenyzője lép színpadra szombaton a füredi sportcsarnokban. Június 23-án délelőtt az utánpótlás korcsoport versenyez, míg a versenyző korcsoport délután és este kerül sorra.

A Modern Táncsport Világbajnokságon június 28. és július 1. között Veszprémben, a Március 15. úti Rendezvénycsarnokban a sport táncterületen 9 ország 1600 versenyzője méri össze tudását. A négynapos rendezvényen nemzetközileg elismert szakmai zsűri rangsorolja a produkciókat, közöttük balettmesterek, dzsessz- és társastáncmesterek, illetve szakedzők szerepelnek.

Barna Attila tájékoztatása szerint egy-egy napon több mint 300 produkciót láthat a színpadon a közönség, a versenyeken délelőtt a gyermekek, délután a junior és felnőtt kategóriában indulók mérettetnek meg. A sport táncterület versenysorozatában a többi között break, dance show, disco dance, disco freestyle, funky, hip-hop, és street dance táncfajtákat láthat a közönség.

Némedi Lajos, Veszprém alpolgármestere elmondta: a megyeszékhely idén második alkalommal ad otthont a táncsportok világbajnokságának, de a városban nagy hagyománya van a tánccal kapcsolatos kulturális rendezvényeknek. Az idei rendezvényt is a Szépország Rendezvényiroda szervezi, a bajnokságon utánpótlás és versenyzői kategóriák szerepelnek. Közlése szerint a verseny sok látogatót vonz, a látványos bemutatókon a több száz kísérőn kívül a városlakók is szívesen részt vesznek.

A világbajnokságon Magyarországot közel 700 versenyző képviseli, a rendezvény július elsején gálaesttel zárul. A részletes program a www.szeporszag-fesztival.hu oldalon olvasható.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A múlt század francia irodalmának egyforma büszkesége a két Dumas: apa és fia. Az öreg Dumas leghíresebb, legismertebb művei a „Három testőr" és a „Gróf Monte Christo" sorozat. A fiatal Dumas legjobb műve a Kaméliás hölgy, amely Puccini Traviata című operája szövegköny-vének alapjául is szolgált.
 
Tanára szemére vetette, hogy szórakozásból fest.
Aforizmák
„ A paptól elvárják, hogy két lábon járó vasárnap legyen."
Samuel Butler
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ