Lakodalmi forgatag a Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztiválon
Dátum: 2012. július 6., péntek, 0:32
Lakodalmi hangulatot varázsol idén a szegedi utcákra és a szabadtéri játékok színpadára a XXV. Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál; az egy hétig tartó rendezvény produkcióiban több mint háromszáz táncos vesz majd részt.

Simoncsics János fesztiváligazgató az MTI-nek csütörtökön elmondta: a jubileumi évét ünneplő Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál a hagyományokhoz híven idén is feldolgoz egy történetet. Július 13-án és 14-én este Hegyen-völgyön lakodalom címmel az esküvők hangulata elevenedik meg a népek táncán keresztül a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri deszkáin. A produkció zenéit Kiss Ferenc zeneszerző, népzenész hangolta össze, a rendező-koreográfus Novák Ferenc lesz.

A művészek ezt megelőzően péntektől egy héten át igazi mediterrán fesztivált varázsolnak a dél-alföldi városba. Esténként a szegedi belvárosban lépnek fel, de a környező településekre is ellátogatnak. Táncházakat tartanak, amelyeken bárki megtanulhatja az adott nép táncát.

A szakmai programokat a fesztivál első két napján rendezik. Akkor az Újszegedi szabadtéri színpadon ingyenesen lépnek fel a csoportok 20-25 perces produkciókkal.

A Szeged Táncegyüttes mellett a napfény városában ropja majd a Vuk Stefanovic Karadzic csoport, mely a Szerb Kulturális Központ néptáncegyüttese, a Muresul Táncegyüttes Marosvásárhelyről, a Zeleziar Folklóregyüttes Kassáról, a szamosújvári Kaláka Táncegyüttes és az eszéki Osijek 1862 Horvát Művészeti Együttes. A produkciókban több mint 180 gyermek táncol majd - tette hozzá Simoncsics János.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
 
Wagnert sokan bírálták, támadták életében. Egy ízben éppen társaság volt nála, amikor a postás egy levelet hozott. A zeneszerző felnyitotta, s a papírlapon mindössze egyetlen szó állt: „Hülye".
Aforizmák
„ Legigazibb jele annak, hogy nagy képességekkel született valaki, ha irigység nélkül született."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ