Tíz év után ismét Magyarországon lép fel a Virsky ukrán táncegyüttes
Dátum: 2012. július 18., szerda, 10:51
Tíz év után ismét Magyarországon turnézik a világhírű Virsky Ukrán Állami Népi Együttes, a 84 tagú társulat augusztusban Budapest mellett további nyolc városban mutatkozik be.

A szervezők tájékoztatása szerint augusztus 3-án Siófokon kezdődik az ukrán állami népi együttes magyarországi fellépéssorozata, amely azután Tatán, Győrött, Szegeden, Kecskeméten, Egerben, Nyíregyházán és Székesfehérváron folytatódik. A látványos produkciót augusztus 12-én Papp László Budapest Sportarénában láthatja a fővárosi közönség.

A világhírű koreográfus, Pavel Virsky 1937-ben alapította a nevét viselő népi együttest. A Virsky Ukrán Állami Népi Együttes legfőbb célja, hogy összegyűjtse, megőrizze és repertoárján keresztül az egész világon népszerűsítse az ukrán nemzeti kultúrát, a népi hagyományokat, a néptáncot, a népzenét, a népviseletet.

Az együttes előadásaira jellemző a szenvedélyesség és a látványosság, ami köszönhető az akrobatikus elemekkel tarkított táncoknak, a kreatív koreográfiáknak és a színpompás kosztümöknek.

A számtalan nemzetközi díjjal büszkélkedő együttes már több mint 60 országban vendégszerepelt: felléptek egyebek között Vietnámban, Koreában, Kínában, Kubában, Ausztriában, Nagy-Britanniában, Belgiumban, Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban, Görögországban, Brazíliában, Argentínában, Venezuelában, Portugáliában, Svájcban, Dániában, Andorrában, Japánban, Amerikában és Kanadában.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Goethe még diák korában gyakran sétált a város határain kívül is. Egyszer egy keskeny ösvényen járt éppen, amikor a vele éppen rossz viszonyban álló diáktársa jött szembe.
 
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
Aforizmák
„ Minden nevetés nélkül töltött nap elvesztegetett idő."
Charlie Chaplin
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ