Az előző években elsősorban az L1 Egyesület rezidens művészeinek munkáira koncentrált a fesztivál, ám tavaly számos új taggal, köztük a vizuális művészetet, a képzőművészetet és a zenét képviselő alkotóval bővültek, ezért a rendezvény programja is egyre jobban megnyílt a társművészetek és a nemzetköziség felé - mondta el a fesztivált beharangozó szerdai sajtótájékoztatón Ladjánszki Márta, a szervező L1 Egyesület művészeti vezetője.
A szeptember 19. és 23. között futó fesztivál helyszínei - köztük a MU Színház, a Bakelit Multi Art Center, a Nemzeti Táncszínház és a Krétakör Bázis - idén nagyjából 90 százalékban vendégprodukciókat látnak vendégül nemzetközi és magyar előadásokat felvonultatva. A szervezők arra törekedtek, hogy minden nap több előadás kerüljön színre.
A fesztivál kiemelt programjai közé tartozik a DNA Continuum Program elnevezésű nemzetközi együttműködés keretében született Men & Mahler című táncszínházi előadás. Az alkotás magyar premierje szeptember 22-én lesz a Nemzeti Táncszínházban. A rendezvény másik kiemelt programja a Frissek Speciál című kezdeményezés, amely az L1 Egyesület egyik rezidense által útjára indított, a feltörekvő alkotók számára bemutatkozási lehetőséget kínáló Frissek elnevezésű minifesztivál hangulatából ad ízelítőt.
A fesztivál idei meghívott külföldi előadói között szerepel mások mellett Christine Borch, Ligia Manuela Lewis és a Nanohach. A magyar előadók közül pedig többek között Ladjánszki Márta, Vass Imre és a Zéró Balett produkcióját nézhetik meg a látogatók.
Az ötnapos rendezvény számos kísérőprogramot kínál. Ezek közül a legkiemelkedőbb a Dance Script elnevezésű tánckritikai laboratórium. A Dance Script részét képezi egy zártkörű szakmai workshop, az alkotókat, a közönséget és a kritikusokat összehozó előadás utáni beszélgetések, valamint egy naponta frissülő, és a közönség aktivitására építkező blog.
A kísérőesemények között helyett kapott további három workshop: két tánctechnikai (az amerikai-cseh Joe Alegado és a dán Maik Riebort vezényletével), valamint egy vizuális, a brit Me and the Machine társulat jóvoltából.
(MTI)
| Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
| Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |

