Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Jakabné Muity Mária méltósággal viselt betegsége után 2025.07.12-én örökre megpihent. Drága halottunk hamvait 2025.08.05-én 10 órakor a római katolikus egyház szertartása szerint helyezzük örök nyugalomra az Assisi Szent Ferenc Plébánia-templomban. (1092 Budapest, Bakáts tér 13.) Kérjük, koszorúk és csokrok mellőzésével, egy szál virággal búcsúzzanak! A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete saját halottjának tekinti MZTSZ Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete
Jelentősen megújult a színházi szakmák egyetlen országosan reprezentatív szakszervezete, az idén 105 éves Színházi Dolgozók Szakszervezetének (SzíDoSz) országos vezetősége, miután a 2024. április 8-án, hétfőn megtartott tisztújító küldöttgyűlésen megválasztották az új országos ügyvezető elnökséget. A következő öt évben országos elnökként Savanyu Gergely, a soproni Petőfi Színház színművésze, a soproni alapszervezet elnöke irányítja a 17 fős elnökséget. A két országos alelnök Makranczi Zalán színművész, a szinkron alapszervezet alelnöke és Kovács Éva Rebecca színművész, a szabadfoglalkozású művészek alapszervezetének titkára lett. Az elnökségi tagok többsége is kicserélődött. Az új elnökség programjában az érdekképviseleti funkció megerősítése szerepel az első helyen.
Százezer forint támogatást kap minden friss diplomás színész az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesülettől.
KortársTáncGenerációk Szemléjére hív a Budapest Tánciskola
Dátum: 2012. szeptember 13., csütörtök, 0:47
A fővároson idén tavasszal végigsöprő táncperformanszokat és villámtáncokat megörökítő "kémfilmjének" premierjével, hajdani és jelenlegi diákjainak előadásaival, könyvbemutatóval, workshopokkal és improvizációs esttel várja az érdeklődőket szeptember 18. és október 3. között a Budapest Tánciskola által szervezett KortársTáncGenerációk Szemle.
A Nemzeti Táncszínházban október 3-án debütáló Kémhatás című film alkotási folyamatát a kísérletező jelleg hatotta át - mondta el az MTI-nek Angelus Iván, a Szzzevassz! Tavassz! elnevezésű táncsorozat keretében született alkotás rendezője a szemlét beharangozó szerdai sajtótájékoztatón. Mint rámutatott, a táncosok számára otthonosabb terep volt a performanszakciók végrehajtása, mint azok filmre rögzítése, ám az alapvető koncepció egy kreatív közösségi film elkészítése volt, amely a táncesemény, a néző és a kamera hármas kapcsolatát - egymásra adott reakcióit - vizsgálja. A március és június között - egyebek mellett mobiltelefonokkal, modellhelikopteres kamerákkal és fényképezőgépekkel - rögzített nyersanyagokat egy 60-70 perces, gyakran osztott képernyős filmben összevágva nézheti meg a közönség, betekintést nyerve az improvizáció és a kötött anyag, illetve az anyag és az alkotó párbeszédébe. A szemle során a Budapest Tánciskola jelenlegi diákjainak repertoárjából, illetve a régi táncosok nagyobb volumenű munkáiból kiválasztott alkotásokat láthatnak az érdeklődök a Trafó és a MU Színház színpadán. Az MTA Zenetudományi Intézete a Budapest Kortárstánc Főiskola szakdolgozati eredményeit ismertető tánctudományi konferenciának ad otthont. A Hodworks társulat az Ahogy azt az apám elképzelte, valamint a Basse Danse című produkciókkal, a Bloom! Dance Collective a világot járó City című darabjával, míg a Lajkalab formáció az iskola nemzedékeit összekötő Felületi kötődés című előadásával vesz részt a szemlén. A MU Színházban emellett Bakó Tamás, Angelus Iván és Rózsavölgyi Zsuzsa vezényletével zajló improvizációs workshopok és egy improvizációs est várja a látogatókat. A szemle keretén belül mutatják be a Reflektív füzetek című új sorozatot. Az alkalmi kiadványok azon kerekasztal-beszélgetések írásban letisztított változatait tartalmazzák, amelyek az elmúlt fél évben zajlottak, mások mellett táncosok, az ország különböző részeiből származó kortárs táncpedagógusok, valamint színházigazgatók, együttesvezetők, menedzserek és koreográfusok bevonásával. (MTI)
Hozzászólás
Hozzászólások
|
|
Galéria
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
Két bíboros szemrehányást tett Rafaellónak, hogy egy festményen Péter és Pál apostol arcát nagyon pirosra festette.
Aforizmák
„ Ha valaki alacsony, azon nincs mit nevetni. Amíg talpazatra nem áll."
Ancsel Éva
|
|