Ősbemutató a Nemzeti Táncszínház műsorán
Dátum: 2012. szeptember 16., vasárnap, 7:06
A budai Várszínházban, a Nemzeti Táncszínház refektóriumában Vass Imre GAP - The soloist című alkotásának ősbemutatóját láthatja a közönség szeptember 22-én. Emellett számos előadást tartanak az ősz folyamán.

A színházteremben az L1 danceFest 2012 keretében a dán Granhoj Dans együttes Men&Mahler című produkciójának magyarországi bemutatójával vendégszerepel. Az évad egyébként 20-án indul, Duna Művészegyüttes a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában adja elő Táncváltozásokat - közölte az MTI-vel Nagy Orsolya művészeti menedzser.

A Nemzeti Táncszínház kulturális örökség napjai alkalmából szombaton és vasárnap megnyitja kapuit az érdeklődők előtt. Csatlakoznak a 22-iki TeARTrum Feszthez is, a táncszínház standja és kollégái is jelen lesznek a az Andrássy úton, amelyen a Budapest Táncszínház Sec című előadásából is adnak egy részletet.

A tematikus napokat is folytatják: október 7-én az állatok világnapját ünneplik meg a Vackor kalandjai című táncmesejátékkal, amelyet az Inversedance - Fodor Zoltán Társulata játszik el.

A Halloween alkalmából október 31-én a Varidance A varázslat című előadásával, táncházzal és jelmezversennyel várják a közönséget.

A különleges programok mellett ősszel a Nemzeti Táncszínház repertoárja néhány új produkcióval is bővül. Budapesti bemutatót tart október 19-én a Pécsi Balett Bonyodalmas balkáni lakodalmas címmel, amelyet Zachár Lóránd koreografált.

A Győri Balett számára Harangozó Gyula készítette el a Zorba című darabot, a produkció fővárosi premierje november 7-én lesz a Fesztivál Színházban. A Sivasakti Kalánanda Táncszínház Karma - Az élet játéka címmel készít új darabot november 15-re. A Bozsik Yvette Társulat november 17-én a Művészetek Palotájában mutatja be legújabb, Orfeusz és Euridiké című produkcióját, november 28-án a Nemzeti Táncszínházban Feledi János Puccini zenéjére komponált Le Villi - Lidércek című koreográfiája látható.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
 
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
Aforizmák
„Nem szabad szégyenkeznünk, ha beismerjük tévedésünket, mert ez azt mutatja, hogy bölcsebbek vagyunk ma, mint tegnap voltunk."
Jonathan Swift
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ