Zorba a Győri Balett szombati premierjén
Dátum: 2012. október 11., csütörtök, 6:31
A Győri Balett legújabb produkcióját, a Zorba című táncjátékot szombaton mutatja be a Győri Balett a Győri Nemzeti Színházban.

A kétrészes produkció koreográfiáját ifj. Harangozó Gyula Kossuth-díjas, érdemes művész készítette Nikosz Kazantzakisz Zorba, a görög című műve alapján Mikisz Theodorakisz zenéjére - mondta Kiss János,az együttes igazgatója az MTI-nek.

Zorba szerepében Horváth Krisztiánt láthatja a megbetegedett Horváth Krisztián helyett - ismertette a változás okát az együttes vezetője.

A premieren a főbb szerepekben Artem Pozdeev, Gyurmánczi Diána, Csősz Kristóf, a Harangozó-díjas Sebestyén Bálint, Ströck Barbara és Szalai Judit lép színpadra.

A táncjátékban egy angol író Krétára tart, hogy örökségül kapott birtokát rendbe tegye, és helyi munkások közreműködésével bányászkodásba fogjon. Megismerkedik és összebarátkozik Zorbával, az idősödő, de ereje teljében lévő, jókedvű munkásemberrel. A könyveibe temetkező író elismeri Zorba évtizedes tapasztalatokból táplálkozó bölcsességét, Zorba pedig él az alkalommal és lelkesedéssel beszél az eddig burokban élő írónak múltjáról, nőkről, családról, mulatozásokról, harcokról és a táncról, amely átsegítette élete nehéz időszakain.

Zorba olyan ember, aki "megtanulta élni az életet, ennek minden negatív hatása ellenére is, akit a tánc a legmélyebb bánat után is visszavezet az élet napos oldalára, aki minden sorscsapás után talpra áll" - méltatta a táncjáték főhősének karakterét a műsorfüzetben a koreográfus.

A díszletet, a látványt, a monumentális elemekre vetített színpadképet Dmitrij Simkin tervezte. Simkin neve ismerős a balettkedvelő közönség számára, mivel ő készítette a Keep smiling - Hódolat Chaplinnek, továbbá a Queen-Balett és a Rózsaszínház című produkciók díszletterveit a győri együttes számára. A jelmeztervek Győri Gabi munkái.

A Zorba budapesti bemutatója november 7-én lesz a Művészetek Palotájában.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, amelyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
 
A Le Radical (1887. március 19.) san franciscói híre: egy odavaló műbarát megrendelte Párizsból a milói Vénus másolatát. Meg is érkezett, persze kar nélkül. A műbarát beperelte a Central Pacific Companyt kártérítésért.
Aforizmák
„ Az egyetlen dolog, amit az emberi természetről biztosan tudunk, az, hogy változik."
Oscar Wilde
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ