Indiai turnén a Csillagszemű Táncegyüttes
Dátum: 2012. október 22., hétfő, 23:04
Kéthetes indiai turnéra indult a Csillagszemű Táncegyüttes a Delhi Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központ meghívására - közölte az együttes az MTI-vel.

A 600 tagú együttesből 23 néptáncos Timár Böske művészeti igazgató vezetésével szombaton érkezett meg az indiai fővárosba.

A kéthetes vendégszereplés alatt a néptáncegyüttes 18 alkalommal lép fel India különböző városaiban, és a magyar nyelvterület legszebb, legvirtuózabb táncait mutatja be a közönségnek a Timár Sándor koreográfus által készített színpadi produkcióiban - olvasható a közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Tanára szemére vetette, hogy szórakozásból fest.
 
Henrik Ibsen, a nagy drámaíró egy alkalommal Rómában sétálgatott, amikor fölkeltette érdeklődését egy plakát, amelyet nagy tömeg bámult. Közelebb ment, de észrevette, hogy nincs nála az olvasószemüvege.
Aforizmák
„ Ami a világon talán a legtöbb ostobaságot hallja: egy festmény a múzeumban. "
Goncourt fivérek
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ