Ropás! névvel magyar néptáncklub indul Kassán
Dátum: 2012. november 26., hétfő, 14:17
Ropás! névvel néptáncklubot indít a Rovás kassai magyar művészeti egyesület. Az első táncestet november 29-én tartják - derült ki a művészeti egyesület MTI-hez eljuttatott közleményéből hétfőn.

Néptánc- és népzenerajongók mellett azokat is várják a Rovás Akadémia épületébe, akik most szeretnének elkezdeni táncolni. Kísérleti jelleggel havonta egy alkalommal, kedden vagy csütörtökön, a tervek szerint este héttől legalább két órán át tart majd a program.

A szervezők oktatók jelentkezését is várják, és elgondolásuk szerint a táncesteken mindig egy-egy tájegység táncát "nyúznák" mindaddig, amíg meg nem tanulják azok is, akik még nem rendelkeznek kellő tudással.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Voltaire-t egy vita hevében ellenfele idiótának nevezete. Voltaire derűsen nézett rá, és így szólt:
 
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
Aforizmák
„ A szexualitás kereszt. Szerencsére nem feszítenek rá egész életünkben."
Salvador Dali
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ