A László Csaba, Páli Viktória táncospár is ott lesz a Világjátékokon
Dátum: 2012. december 19., szerda, 9:50
A táncos László Csaba Páli Viktóriával kvótát szerzett a 2013-as Világjátékokra.

A standardtáncok kategóriájában induló páros 2011-ben állt össze, azóta több nagy nemzetközi versenyen bizonyított. Legnagyobb sikerét idén ősszel könyvelhette el azzal, hogy a hongkongi Világkupán ezüstérmes lett - emlékeztetett a nem olimpiai sportágak sajtószolgálata keddi közleményében.

László Csaba jövőre harmadszor vesz részt Világjátékokon. A szentesiek táncosa 2005-ben Szögi Szilviával lépett parkettre Duisburgban, 2009-ben pedig Mikes Annával versenyzett Kaohsziungban.

A táncsport mellett ritmikus gimnasztikában, erőemelésben, maratoni kajak-kenuban és búvárúszásban már biztos, hogy lesz magyar induló a kolumbiai Caliban jövő július 25-én kezdődő Világjátékokon.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenctől megkérdezték, hogy szerinte a békegalamb hím- vagy nőnemű. Az író elgon-dolkodott, majd határozottan így válaszolt:
 
Két bíboros szemrehányást tett Rafaellónak, hogy egy festményen Péter és Pál apostol arcát nagyon pirosra festette.
Aforizmák
„ Amit nem értünk, azt véletlennek nevezzük."
Teller Ede
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ