Átvette a Nemzeti Táncszínház igazgatását Ertl Péter
Dátum: 2013. január 24., csütörtök, 0:35
Rangos külföldi és hazai vendégtársulatokat hív Budapestre a Nemzeti Táncszínház januárban hivatalba lépett új igazgatója, Ertl Péter. A hazai táncszakmát átfogó intézmény működési koncepciója nem változik, csak még szélesebbre tárja a kaput a stílusok, különféle irányzatok előtt.

"A Nemzeti Táncszínház (NTSZ) alapító okiratában az áll, hogy támogatnia kell a magyar táncszakmát. Ez a feladatunk. Teret kell adnunk mindazoknak a táncművészeti alkotásoknak, amelyek ma Magyarországon létrejönnek, legyen az néptánc, kortárs táncszínház vagy gyermekdarab. Ez persze anyagi és szervezési erőfeszítésekkel is jár, de hangsúlyozom, hogy ezen a téren nem szándékoztam változtatni" - mondta el az MTI-nek az igazgató.

A színház alapító vezetőjét, Török Jolánt még december elején egy külön neki szóló előadással búcsúztatták. "Azután következett az átadás-átvétel, amiről büszkén állíthatom, hogy példaszerűen történt, nem maradt egyetlen tisztázatlan kérdés sem" - hangsúlyozta.

A minisztérium tájékoztatása szerint aláírták az idei büdzséjükről szóló papírt, de hivatalos értesítést még nem kaptak. "A tavalyi keretnél többre számítok, mivel a nemzeti intézmények közé soroltattunk, ezért a fenntartásunknak is ehhez kell igazodnia, csak úgy tudjuk a dolgunkat elvégezni" - jegyezte meg Ertl Péter.

Hozzátette: szeretne új utakat nyitni, például több külföldi társulatot meghívni. Vissza szeretné építeni a produkciók vidéki forgalmazását, ami korábban jól működött a pályázati források bevonásának köszönhetően, de a gazdasági nehézségek miatt visszaszorult. "A 2011-es Budapest Táncfesztivál, amely a Nemzeti Táncszínház fesztiválja, rendkívül sikeres volt. Több vendégtársulatot fogadtunk, köztük kisebbeket is. Szeretném a néhányszemélyes kamaraformációkat körbevinni az országban, de akár a határ mentén is" - mondta.

Az új igazgató fontosnak látja két irányba mozgatni a dolgokat: meghívni és közvetíteni. "A Budapest Táncfesztiválra invitálunk nagy és jelentős együtteseket, idén például a brazil Grupo Corpót. Két egyfelvonásos produkciót mutatnak be, nagyon izgalmasnak találom őket és biztos vagyok benne, hogy a nézők szeretni fogják" - vélekedett.

Felkérésükre a Magyar Állami Népi Együttes a táncfesztiválra időzíti új darabja, a Szarvasének premierjét, amelyre a Fesztivál Színházban (MÜPA) kerül sor. Az idén 25 éves Szegedi Kortárs Balett is különleges bemutatót készít a Budapest Táncfesztiválra: két Stabat Mater hangzik el egymás után, a Pergolesi-kompozíció Juronics Tamás koreográfiájával látható, Arvo Pärt kortárs zenéje hangzik el a második részben.

A Táncszínházhoz kapcsolódó különleges program egy májusi minifesztivál. Sztravinszkij művét, A tavaszi áldozatot ugyanis 1913. május 29-én mutatták be a párizsi Théatre des Champs-Élysées-ben Vaclav Nyizsinszkij koreográfiájával. "A világpremier 100. évfordulójára felújítjuk Bozsik Yvette emlékezetes koreográfiáját, és felkérek néhány társulatot, készítsenek újakat Sztravinszkij zenéjére, így alakul ki a program május végén" - jelezte Ertl Péter.

A Nemzeti Táncszínház és a Közép-Európa Táncszínház közös bemutatóját is tervezik, Kun Attila dolgozik a Horda című alkotáson. Az alapelv továbbra is érvényes: a mustrára készüljenek új darabok, a fővároson kívüli társulatok erre az alkalomra készüljenek el egy budapesti bemutatóval.

A színház igazgatósága, műsorszervezése a budai Várban működik, de az NTSZ telephelye - okiratba foglaltan - a Művészetek Palotája Fesztivál Színháza, amelyben változatlanul évenként 100 nap szervezése az övék. Közös produkciókat nemcsak a fesztiválon visznek színre, mert Ertl Péter hisz abban, hogy nehéz anyagi körülmények között nincs más lehetőség, mint együttműködni.

Márciusban például az Inversedance - Fodor Zoltán Társulatával, Fodor koreográfiájával mutatják be a Fesztivál Színházban Fekete István hőse, a kis Vuk történetének táncszínházi változatát, természetesen Wolf Péter zenéjével. A koprodukcióhoz, amely várhatóan ugyanolyan tartós sikert hoz, mint a Bogármese, a Móra Kiadó és a Művészetek Palotája is csatlakozott. A Karmelita-udvarbeli nyári programsorozatot is megtartják, így a Mesterségek ünnepe kezdetéig is várja a közönséget magas színvonalú kulturális látványosság. 2009-ben került szóba, hogy a színháznak mennie kell, akkor az egész táncszakma megmozdult, hogy kifejezze, a várbeli épületre szüksége van - emlékeztetett rá az igazgató.

"Most nincs új, aktuális információnk. Azt persze tudjuk, hogy elindult a budai Vár rekonstrukciójának tervezése, értesülésünk szerint egy körülbelül 30 éves projektről van szó. Lehet, hogy valamikor költöznünk kell, de belátható időn belül, mintegy ötéves távlatban ez nem valószínű."

A későbbieket illetően remélik, hogy a táncszakmát is megkérdezik, hol tudják folytatni ezt a munkát. Ertl Péter szerint az első számú turisztikai célpontban, a Várban van a legjobb helye a Nemzeti Táncszínháznak, hiszen olyan reprezentatív művészeti programot kínál, amely minden évszakban elérhető, nem igényel nyelvtudást, összművészeti, emellett stílusban és korosztálynak szólóan rendkívül széleskörű.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Baudleaire, a híres francia költő találkozott egyszer sétája közben egyik barátjával, Theodore Banville költővel, aki azt javasolta neki, hogy menjenek el együtt fürdeni.
 
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
Aforizmák
„ A tévedés többnyire olyan igazság, amely eltévesztette a maga időpontját."
Étienne Rey
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ