Tíztánc - A címvédő Hegyes, Kis duó másodszor lett magyar bajnok
Dátum: 2013. január 28., hétfő, 0:29
Akárcsak tavaly, az idén is a Hegyes Bertalan János, Kis Violetta kettős nyerte a magyar bajnoki címet tíztáncban.

A nem olimpiai sportágak sajtószolgálatának vasárnapi beszámolója szerint a Budapesten megrendezett bajnokságon Hegyesék mögött Budai Attila és Barna Lilla szerezte meg az ezüstérmet, míg a dobogó harmadik fokára a Süttő Roland, Tombácz Anikó duó állhatott fel.

A sportág legösszetettebb versenyszáma mellett Hegyes és Kis az U21-es standard magyar bajnokság döntőjében is érdekelt volt, ahol szintén az élen végzett.

Az első versenynapon díjazták a bajnoki sorozat legjobbjait: versenytánc szakágban az idei Világjátékokra kvótát szerzett László Csaba és Páli Viktória, akrobatikus rock and rollban pedig Király Ádám és Novák Dorottya vehette át az év párosának járó díjat.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Tanára szemére vetette, hogy szórakozásból fest.
 
Az amerikai turnéja során Jehudi Menuhint, a világhírű hegedűművészt meghívták egy gazdag házhoz. A textilgyáros házigazda kihasználta az alkalmat, és megkérte Menuhint, hallgassa meg fia játékát, mert mindenki nagyon tehetségesnek tartja
Aforizmák
„ ...aki meghallgatja a IX. szimfóniát, és utána nekiül, hogy tapétaminát rajzoljon, az vagy szélhámos, vagy degenerált."
Loos
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ