Külföldön szerepel és új bemutatóra készül a Győri Balett
Dátum: 2013. január 31., csütörtök, 10:16
Oroszországban, Ausztriában, Németországban és Svájcban vendégszerepel az év első felében a Győri Balett, az együttes emellett megkezdte Az üvegház című produkció próbáit - mondta el Kiss János igazgató az MTI-nek.

Nyizsnyij Novgorodban a magyar kulturális napok keretében rendezett kiállítás megnyitóján részleteket adnak elő a Magyar rapszódia című produkcióból február 7-én - ismertette az oroszországi programot az együttes vezetője. Hozzátette, hogy a Magyar rapszódiával tisztelgett Liszt Ferenc emléke előtt a Győri Balett a zeneszerző születésének 200. évfordulóján 2011-ben.

A nyugat-európai turnéra a Zorbát viszik áprilisban. Tizenkét előadásban mutatják be a jókedvű, az életet élni tudó munkásember történetét Ausztria, Svájc és Németország városaiban. Ifjabb Harangozó Gyula koreográfiáját Mikisz Theodorakisz zenéje kíséri.

Kiss János szólt arról is, hogy a társulat megkezdte Az üvegház című kompozíció próbáit a horvát származású, Berlinben alkotó Leo Mujic koreográfussal. Schubert-muzsikára és az amerikai Philip Glass zenéjére készült a táncjáték. Főszereplője egy lány, aki elhatározza, hogy kitör a maga zárt világából, az üvegházból. Tettére környezete többféle módon reagál, van aki bátorságán csodálkozik, van, aki irigyli, s vannak, akik elítélik. A kompozíciót a IX. Magyar Táncfesztivál nyitóestjén láthatja a közönség június 17-én Győrben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy újságíró megkérdezte Mark Twain-t, igaz-e, hogy már hosszabb ideje dolgozik egy nagyobb lélegzetvételű színdarabon.
 
1937-ben meghívtak néhány magyar művészt Londonba, VI. György koronázására. A meghívottak között volt Aba-Novák Vilmos is.
Aforizmák
„ Jótettért azt várd, hogy további jótetteket várjanak tőled."
Osvát Ernő
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ