Nyilvánosak lesznek a Nurejev nevét viselő balettverseny válogatói
Dátum: 2013. március 15., péntek, 1:10
A korábbi hagyományoktól eltérően a Rudolf Nurejev táncosról elnevezett nemzetközi balettverseny válogatóit is nyilvánossá teszi a nagyközönség számára a Magyar Táncművészeti Főiskola (MTF).

A március 15. és 23. között zajló nemzetközi balettverseny elődöntőinek a főiskola ifjabb Nagy Zoltánról elnevezett háziszínpada ad otthont. A nagyközönség számára a 19-én és 20-án zajló első forduló válogatói nyilvánosak lesznek, sőt az eseményeket nemcsak a színházteremben, hanem kivetítőn is nyomon követhetik az érdeklődők - olvasható az MTF csütörtök esti közleményében.

A második fordulót a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában tartják március 21-én, ugyanitt lesz másnap a harmadik forduló, illetve este a díjátadó gála. A balettversenyre a jelentkezés lezárult, 19 országból 70 fiatal professzionális táncművésznek lesz alkalma a három fordulóban bizonyítania tudását.

A nemzetközi zsűri elnöke Charles Jude, a bordeaux-i balett igazgatója lesz. A zsűri tagja Aradi Mária, a Magyar Táncművészeti Főiskola professzora, Irek Mukhamedov, a Szlovén Nemzeti Balett igazgatója, Jae Keun Park, a Szöuli Nemzetközi Balettverseny igazgatója, Ludmila Szemenyaka, a moszkvai Nagyszínház vezető balettmestere, Szakály György, a Magyar Táncművészeti Főiskola rektora és Téri Evelyn, a bécsi Állami Opera Balettiskolájának mestere, a Bécsi Balettverseny igazgatója.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Shaw nyomtatott meghívót kapott egyik hölgyismerősétől, akit különösebben nem kedvelt.
 
Alexandre Dumas egyik leghíresebb regénye A három testőr. A regényben címe ellenére mégis négy testőr szerepel: Athos, Porthos, Aramis és D'Artagnan. Egy olvasó meg is írta Dumas-nak, hogy a regény címében tévedett, mire az író így válaszolt:
Aforizmák
„ Ha tudtam volna, hogy ily sokáig élek, jobban vigyáztam volna magamra."
„ Eubie " Blake
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ