Orosz Adél az Operaház balettiskolájába járt, majd Nádasi Ferenc, Harangozó Gyula, Hamala Irén növendéke volt az Állami Balett Intézetben, 1959-ben a leningrádi Kirov Színházban - a mai szentpétervári Mariinszkijben - tökéletesítette technikai tudását. 1954-ben szerződtette az Operaház, három év múlva magántáncos lett, kartáncostól jutott el a vezető szólista posztjára. Precíz, biztos, klasszikus iskolázottsága szolgált alapul olyan kiemelkedő szerepeihez, mint A diótörő, a Csipkerózsika, a Giselle, a Rómeó és Júlia, A hattyúk tava, a Seherezáde főszerepei, a Párizs lángjai Jeanne-ja, A fából faragott királyfi Királykisasszonya, a Spartacus Flaviája.

A hírnév - szinte állandó - partnerével, Róna Viktorral együtt kapta szárnyra. Egy évfolyamon végeztek a balettintézetben, nagyon sokat szerepeltek együtt külföldön is, Párizstól Pekingig, Koppenhágától Havannáig. A virtuóz, lendületes, sokoldalú és tiszta technikájú balerina a klasszikus balettrepertoár szinte valamennyi női főszerepét eltáncolta. Orosz Adél táncfilmekben is kapott főszerepet, például ő volt Az életbe táncoltatott lány főszereplője, és Bartók Béla A fából faragott királyfi című táncjátékának televíziós változatában is ő formálta meg a királylányt.

Mindent "kétszáz százalékos" energiával csinált. Napirendje általában a következő volt: reggel tíztől délután kettőig próba, az ebédszünet után ugyancsak gyakorlás, este előadás. Emellett anyaként is helyt kellett állnia, hiszen a Kovács Béla klarinétművésszel 1962-ben kötött házasságából egy lány és egy fiú született. A két szerep összeegyeztetéséhez az anyai szeretet mellett a tánc iránti fanatizmusa is kellett.

Pályája során minden megadatott neki, amiről balerina csak álmodhat: nagy szerepek, kiváló partnerek, közönségsiker, szakmai és hivatalos elismerés. Megkapta a Liszt Ferenc-díjat (1961), a Kossuth-díjat (1965), az érdemes és kiváló művészi címet (1972, 1976), a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét (1998).

Az aktív tánctól - szándékának megfelelően - a csúcson búcsúzott 1981-ben. A szólisták próbavezető balettmestereként dolgozott tovább, emellett a főváros XXII. kerületi művelődési házában balettiskolát indított gyerekeknek. Tudásából a lehető legtöbbet szeretné átadni, ezért vállalta el 1984-ben az Operaház balettigazgatói posztját, Magyarországon elsőként lett balerinából balettigazgató. Négy évig állt a társulat élén, emellett közéleti szerepet is vállalt: 1986 és 1990 között országgyűlési képviselő volt.

1989-től a Balettintézet (a Magyar Táncművészeti Főiskola) tanára. Életében csendesebb szakasz következett, családja lett a legfontosabb számára. 2003 januárjától - a kulturális miniszter rendelete alapján - a Magyar Állami Operaház mesterművésze díj birtokosa, 2010-ben Életműdíjat adományozott neki a Magyar Táncművészek Szövetsége. 1999 májusától a halhatatlanok társulatának tagja, lábnyomát az Operettszínház bejárata előtt őrzi a flaszter. Korábbi partnere, a későbbi balettigazgató Keveházi Gábor azt mondta róla: "Ha van abszolút prímabalerina, akkor az Orosz Adél".

(MTI)