Gershwin és Mozart – tánclépésben
Dátum: 2006. július 24., hétfő, 9:11
Világhírű művészek lépnek az Agria Nyári Játékok színpadára Egerben a hétvégén. Július 28-án Vukán György és Horgas Eszter, valamint a Budapest Táncszínház, július 29-én pedig a Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkcióit láthatja a közönség.

A vér ritmusa című produkció George Gershwin életművét foglalja össze július 28-án 21 órától a Líceum udvarán. Az esten Horgas Eszter fuvolán, Vukán György zongorán játszik, a Budapest Táncszínház társulata Földi Béla koreográfiájára táncol. A színpad közepén egy szív látható, körülötte műanyag csövek, mint a vérerek hálója. Gershwin zenéjének ritmusára lüktetnek a táncosok, mint az életet megtestesítő vörös és fehér vérsejtek.

A Mozart táncok a Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház produkciója a zeneszerző születésének 250. évfordulójára készült. Három fiatal koreográfus: Fodor Zoltán, Nagy Zoltán és Barta Dóra olyan műveket választottak, amelyek könnyedségükkel, táncosságukkal a mozarti életmű vidám, buffo oldalát mutatják meg; annak sokszínűségét, virtuozitását. Remek játéklehetőség ez formákkal, testekkel, gondolatokkal. Az előadást a közönség július 29-én 21 órától láthatja.

pcs

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Victor Hugo a nagy francia író egyszer sürgős munka előtt állt. Mivel nem bízott eléggé abban, hogy végig kitart feladata mellett, félig levágta a szakállát és félig a haját, az ollót pedig kidobta az ablakon.
 
Az évek senki fölött sem múlnak nyomtalanul, s egyre gyakrabban fordul elő, hogy kisebb-nagyobb panaszokkal föl kell keresniük az orvost. Így tett Dobsa Sándor is, aki az idősebbek számára egyet jelent a Stúdió 11-gyel, s kiváló zongorakísérőként a fiatalok előtt sem ismeretlen.
Aforizmák
„ Kevés olyan bosszantó és elviselhetetlen dolog van a világon, mint másnak a jó példája. "
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ