A Szentendre Táncegyüttesé lett az első díj a Szolnoki Országos Néptáncfesztiválon
Dátum: 2013. május 27., hétfő, 13:33
A Szentendre Táncegyüttes sikerét hozta a XXII. Szolnoki Országos Néptáncfesztivál, amelyen péntektől vasárnapig kereken ezer táncos és zenész lépett színpadra a versenyprogramban, illetve egyéb produkciókban.

A zárónapi díjátadón a támogató szervezetek, cégek adományainak köszönhetően egymillió forintot és számos különdíjat osztottak ki a résztvevők között.

"Három napig a hazai néptáncmozgalom szíve Szolnokon dobogott" - mondta Felföldi László, a zsűri elnöke rövid értékelésében, hozzátéve: a rendezvény, megtartva régi karakterét, igazi összművészeti fesztivállá nőtte ki magát, hiszen a néptánc mellett egyéb művészeti ágak is teret kaptak a sok embert vonzó eseményen.

A zsűri döntése alapján a legrangosabb kategóriában, az együttesek versenyében az első helyezett Szentendre Táncegyüttes mögött a második díjat megosztva a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes és a Forrás Néptáncegyüttes kapta. A harmadik díjat - szintén megosztva - a Bartina Néptáncegyüttesnek és helyi Tisza Táncegyüttesnek ítélték oda.

A koreográfusok közül az első díjat megosztva Nemes Szilvia Kórképek című munkájáért, illetve a Kocsis Enikő-Fitos Dezső páros Ős Kelet című koreográfiájáért vehette át. A zenei - zenekari, zeneszerzői - kategória első díját Vizeli Balázs érdemelte ki. A férfi táncosok közül az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes férfikara, a női mezőnyben a Bihari Táncegyüttes női kara bizonyult az ítészek szerint a legjobbnak. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzat különdíjával Pál István Szalonnát jutalmazták a fesztivál zenei szolgálatáért.

A fesztivált 1964-ben rendezték meg először. Hosszú éveken át tartó sikeres rendezvények után 1999-ben megszakadni látszott a sorozat, de a Tisza-parti városnak 2009-ben sikerült újraindítania a rendezvényt.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
 
Az 1946-os Csongor és Tünde felújítás egyik legemlékezetesebb színészi alakítása Gobbi Hilda nevéhez fűződik. A fiatal művésznő Mirigy-boszorkány félelmetes figuráját a magyar népmesék szellemében formálta meg, – s a visszataszító, csúf, vén szipirtyó, különösen az ifjúsági előadások közönsége körében, meglepően népszerű lett.
Aforizmák
„ Ne kezdjünk ki olyannal, akinek nincs vesztenivalója"
Gracián
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ