Jubileumi előadással ünnepli húszéves születésnapját a Csillagszemű Táncegyüttes
Dátum: 2013. június 20., csütörtök, 10:49
Jubileumi műsorral ünnepli 20. születésnapját a Csillagszemű Táncegyüttes pénteken a Művészetek Palotájában.

Európa 64 városában és a világ további 44 városában képviselte a magyar kultúrát megalapítása óta a Csillagszemű Táncegyüttes, amely június 21-én, pénteken a Művészetek Palotájában ünnepli 20. születésnapját az erre az alkalomra készült műsorral. A Timár Sándor koreográfus és Timár Böske táncművész által 1993-ban alapított együttes ünnepi előadása az elmúlt két évtized művészi munkáját összegzi. Bemutatják a legsikeresebb produkciókat, filmvetítéssel, interjúkkal elevenítik fel az együttes életének legfontosabb eseményeit. Timár Sándor külön koreográfiát készített az alapító tagoknak, akik bár már húsz éve táncolnak, mégis a legidősebb közülük is csupán 26 éves. Az est másik különlegessége, hogy mind a hétszáz táncos fellép, a háromévesektől a felnőtt korosztályig.

Timár Böske, a Csillagszemű Táncegyüttes művészeti igazgatója az MTI-nek elmondta: a születésnapra számvetést készítettek, és abból kiderül, hogy Magyarország 46 városában 4160 előadást, Európa 22 országának 64 városában 160 előadást, és a világ 44 további városában 110 előadást tartottak az együttes táncosai az elmúlt húsz évben. Műsoraikat, és azokon keresztül a magyar nyelvterület néptáncait, néphagyományait megismerhette a közönség Japánban, Kínában, Hongkongban, Új-Zélandon, Brazíliában, Indiában és Marokkóban is.

A Csillagszemű Táncegyüttes állandó támogatás nélkül, saját erőből érte el hazai és nemzetközi sikereit. Az oktatás a Timár Sándor által kidolgozott módszer szerint történik. Ennek lényege, hogy a gyermek minél kisebb korban ismerkedjen meg a magyar néptánc és népzene hagyományaival, de ne muzeális értékként, hanem mint megélt tapasztalat épüljön be az életébe, éppúgy sajátítsa el, mint az anyanyelvet.

A táncegyüttesnek töretlen a népszerűsége, a létszáma folyamatosan bővül, ma a főváros több helyszínén és az agglomeráció több településén folyik az oktatás a Timár-módszer segítségével. A néptánc nevelőereje és közösségteremtő hatása miatt sok szülő tartja fontosnak, hogy gyermeke elsajátítsa ezt a kultúrát.

Megalapítása óta az együttes folyamatosan kap meghívásokat, hogy Magyarországon és külföldi városok színpadain bemutassák koreográfiáikat. A magyar EU-elnökség idején, 2011-ben a Külügyminisztérium meghívására több alkalommal népszerűsíthette a magyar néptáncokat Európa vezető politikusai előtt. Tavaly a külhoni óvodák éve program keretében a Nemzetpolitikai Államtitkárság Timár Böskét kérte fel, hogy megismertesse a Timár-módszer alkalmazását határon túli óvodásokkal és óvónőkkel, a Kárpát-medence 12 régiójában. A mintatanításokról készült filmet az államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő DVD-n is megjelentette, és több mint háromezer - magyar csoporttal is rendelkező - határon túli óvodának eljuttatta.

Az együttesben folyó művészi munkát kitüntetésekkel is elismerték: a Csillagszemű 2004-ben EuroPAS Táncdíjat, 1996-ban Planetáris Tudat Díjat és Magyar Örökség-díjat, 2006-ban Prima Primissima-díjat kapott.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában.
 
Aforizmák
„ A világ nagy eseményeinek a története jóformán nem egyéb a bűntettek történeténél."
Voltaire
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ