Martin György Országos Néptáncfesztivál jövő hétvégén Szegeden
Dátum: 2013. június 26., szerda, 14:19
Több száz táncos mutatkozik be és ad számot tudásáról a július 5-én kezdődő VIII. Martin György Országos Néptáncfesztiválon Szegeden.

A 1983-ban elhunyt táncfolklorista nevét viselő fesztivált minden második évben rendezik meg a Tisza-parti városban – mondta Simoncsics János fesztiváligazgató az eseményről tartott keddi sajtótájékoztatón.

A hagyományokhoz híven az idei fesztivál is menettánccal indul a szegedi sétálóutcán, majd a résztvevő együttesek a Dugonics téren adnak néhány perces virtuóz ízelítőt műsorukból mintegy kedvcsinálóként a Kisszínházban rendezendő folklórbemutatókhoz.

Bár a fesztivál nem verseny, a Martin György Néptáncszövetség által a fesztiválra kiválasztott együttesek zsűri előtt mutatják be 20-22 perces műsorukat a színházban pénteken, illetve szombaton este. A szakemberek a következő délelőttökön értékelik a társulatok koreográfiáját, tánctudását és viseletét.

Már hagyomány, hogy az elmúlt tíz-tizenöt évben egyre erősödő vajdasági társulatok is bemutatkoznak a rendezvényen. Idén a horgosi Gubanc táncegyüttes és a Juhász zenekar lesz a fesztivál vendége.

A tánc nem ér véget a folklórestekkel, a bemutatók után az együttesek tagjai hajnalig tartó táncházat rendeznek – mondta a fesztiváligazgató.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A XIX. század végén a lengyel komponista és zongoraművész, Moritz Moszkowski Bécs utcáin sétálgatott a Rimszkij-Korszakov-tanítvány Alekszandr Glazunov társaságában.
 
Aforizmák
„Sokáig csak az a munka tart, amelyet nem merünk elkezdeni."
Charles Baudelaire
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ