A Szentivánéji álom őszi bemutatójára készül a Győri Balett
Dátum: 2013. július 4., csütörtök, 9:19
A Győri Balett őszi premierjén a Szentivánéji álom című táncjátékot viszi színre Mendelssohn zenéjére. A világhírű magyar származású koreográfus, Vámos (Youri) György kompozíciójának próbái már megkezdődtek, a darabot október 19-én mutatja be az együttes.

Kiss János balettigazgató szerdán az MTI-nek elmondta: több különlegességet ígér a veronai fesztiválra csaknem két évtizeddel ezelőtt készített darab győri adaptációja, Puck mellé például egy másik kobold, Robin társul az új darabban. A két rosszcsont az alkotó szándékai szerint játékával pörgővé teszi a koreográfiát. Bár a koboldok lehetnek fiúk és lányok is, Győrben férfi táncos, Szanyi Tamás és a japán Yudai "Daichi" Uematsu alakítja a figurát. Utóbbi nyerte el Az évad legjobb pályakezdő táncművésze címet, amelyet a Magyar Táncművészek Szövetsége adományozott a legsikeresebb fiatal táncosoknak.

A kompozíció - amelyet Európa-szerte operaházak tűztek műsorukra – nagy kihívás a Győri Balett számára - közölte Kiss János. Öröm az együttes számára a közös munka Vámos Györggyel, aki hosszú idő óta nem dolgozott Magyarországon, nevét külföldön szinte jobban ismerik, mint itthon - tette hozzá a balettigazgató.

A készülő produkcióról elmondta még, hogy a Szentivánéji álom nem az eredeti miliőben, a reneszánsz korban játszódik, mert a koreográfus az ötvenes évekbe helyezi a cselekményt. Bár a zene romantikus, a történet mégsem meseszerű, inkább kegyetlen játék, amely azzal szembesíti a nézőt, hogy a szerelem sokszor álságos, hazug, megjátszott érzelem. Az eredeti bemutató a veronai fesztiválra készült, de egy programmódosulás miatt a premier csúszott, és csak Baselben valósulhatott meg.

Az alkotó, aki 1972 óta dolgozik a világ számos színházában és társulatánál, több Shakespeare-darabból is készített koreográfiát. A 2001-ben alkotott Rómeó és Júliát legutoljára június közepén állították színpadra az ausztráliai Perthben. Legutolsó koreográfiája a Toledói zsidó lány, amely 2008-ban Düsseldorfban született.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, amelyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
 
Kodály Zoltán azon kevesek közé tartozott, aki nem félt Rákosi Mátyástól. Egyszer egy ünnepi fogadáson a „bölcs" vezér rosszallóan mondta Kodálynak:
Aforizmák
„ Bármennyi jót mondanak is rólunk, ezzel semmi újat nem adnak a tudtunkra."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ