Mészáros László balettmester Pro Cultura Hungarica díjat vett át
Dátum: 2013. július 11., csütörtök, 14:46
Pro Cultura Hungarica díjat vett át Mészáros László Svédországban élő balettmester Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkártól szerdán Budapesten - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtófőosztálya az MTI-t.

A közlés szerint Mészáros Lászlót a magyar kultúra értékeinek megismertetése érdekében tett erőfeszítései elismeréseként jutalmazta Balog Zoltán miniszter a díjjal.

Mészáros László az Állami Balettintézetben végzett, ezt követően az operaház magántáncosa lett. Egy évtized után a norvég nemzeti baletthez szerződött, majd 1984-től két évig az augsburgi városi színház tagjaként Európa számos országában fellépett.

1986 óta a malmői városi színház balettmestere, dolgozott például a Stockholmi Királyi Balettben, a göteborgi színházban és a Cullberg Balettben, a Királyi Svéd Balettintézetnek évtizedek óta állandó munkatársa.

A '90-es évek elején saját tánciskolát nyitott, tanítványait a legismertebb balettintézetek felvételijére készíti fel. Évente szervez nekik nyári kurzust Budapesten, ahol a Magyarországra látogató svéd, norvég is izlandi diákoknak lehetőségük van megismerkedni a magyar balettművészettel, sokan közülük a Magyar Táncművészeti Főiskolán vagy a Győri Balettiskolában készülnek fel táncos karrierjükre.

"A munkásságáért Pro Cultura Hungarica díjjal kitüntetett mester felkészültségét és kiváló pedagógiai érzékét tanítványainak szakmai sikerei igazolják vissza, ami méltán tette őt népszerűvé választott hazájában. Életműve tehát nemcsak a magyar kultúra jó hírét öregbíti a világban, de fórumot is teremt a jövő különféle országokból érkező balettművészei számára egymás kölcsönös megismerésére és megbecsülésére" - olvasható a közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az Isteni színjáték tengernyi szereplőjéből és fordulatos eseményéből is kitűnik, hogy Dante emlékezőtehetsége rendkívüli volt. Erről a csodálatos memóriáról egy szerény, de frappáns történet is beszámol.
 
Az 1946-os Csongor és Tünde felújítás egyik legemlékezetesebb színészi alakítása Gobbi Hilda nevéhez fűződik. A fiatal művésznő Mirigy-boszorkány félelmetes figuráját a magyar népmesék szellemében formálta meg, – s a visszataszító, csúf, vén szipirtyó, különösen az ifjúsági előadások közönsége körében, meglepően népszerű lett.
Aforizmák
„ Két rossz közül mindig azt választom, amelyiket még nem próbáltam."
Mae West
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ