Megkezdődött a 47. Nemzetközi Folklórszemle Zágrábban
Dátum: 2013. július 16., kedd, 23:45
Kilenc európai országból, Ausztráliából és Irakból, valamint Horvátország régióiból mintegy harminc tánccsoport vesz részt a kedden Zágrábban megkezdődött 47. Nemzetközi Folklórszemlén, amelyen Magyarországot a Sopron Táncegyüttes képviseli.

A közel félévszázados múltra visszatekintő rangos fesztivál idén az Úri színek elnevezésű kiállítás megnyitásával vette kezdetét, amely a polgári divatstílusok népviseletre gyakorolt hatását mutatja be az EtnoArt galériában.

A rendezvény sajtóirodája által az MTI-hez eljuttatott programismertető szerint a néptánccsoportok műsora szerdától vasárnapig két fővárosi szabadtéri helyszínen látható: Zágráb központjában, a Jelacic téren, valamint a parlamentnek és a kormányépületnek is otthont adó Gradec óvárosi negyedben.

A résztvevők Zágrábon kívül, más kulturális eseményeken is fellépnek. A szemle műsorának egy részéről a horvát közszolgálati televízió felvételt készít, amelyet a nézők több részletben láthatnak majd az év folyamán.

Kísérőrendezvényként táncműhely, valamint népzenei és egyházzenei koncertek is szerepelnek a programban.

Ausztráliát ír, Ausztriát stájer, Csehországot dél-morva, Irakot kurdisztáni, Németországot svábföldi, Spanyolországot baszkföldi táncosok és népzenészek képviselik. Rajtuk kívül számos horvátországi, valamint egy-egy görög, olasz, lengyel és szlovén csoport műsorát tekinthetik meg az érdeklődők.

A magyarországi Sopron Táncegyüttes pénteken, szombaton és vasárnap lép színpadra. A zágrábi közönségnek kalotaszegi, belső mezőségi, felcsíki, rábaközi, Palóc-vidéki táncokat mutatnak be, valamint magyarbődi (felvidéki) dallamokat szólaltatnak meg.

A Maráz István és Szabó Krisztina vezette Sopron Táncegyüttes a Pendelyes Táncegyüttes legidősebb tagjaiból alakult meg 2006-ban. Fő feladatuknak tekintik a magyarság tánckultúrájának megismerését, színpadra állítását és mindezeken túl a teljes paraszti hagyománykör feldolgozását. Rendszeres résztvevői helyi és országos rendezvényeknek, továbbá számos alkalommal vendégszerepeltek már nemzetközi fesztiválokon is több európai országban - közölte Sipos Ferenc, a Sopron Táncegyüttes művészeti vezetője az MTI-vel.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
 
Victor Hugo a nagy francia író egyszer sürgős munka előtt állt. Mivel nem bízott eléggé abban, hogy végig kitart feladata mellett, félig levágta a szakállát és félig a haját, az ollót pedig kidobta az ablakon.
Aforizmák
„ ...az emberiségnek sosem támadt olyan fontos gondolata, amelyet kőbe ne írt volna."
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ