Repertoárfrissítés a Szegedi Kortárs Balettnél
Dátum: 2013. szeptember 13., péntek, 17:37
A meglevő repertoár mellett több új darabbal készül az új évadra a Szegedi Kortárs Balett; a programfrissítés mellett a társulat is új tagokkal bővült - mondta el az évadnyitó társulati ülésen a művészeti vezető.

Juronics Tamás kifejtette: november 8-án láthatja először a közönség a Rítus című produkciót, amelynek két felvonásában különböző hangulatban mutatkoznak meg napjaink rituáléi. Ezen a napon emlékeznek meg egyébként a társulatalapító Imre Zoltán születésének hetvenedik évfordulójáról is.

Emellett készülnek egy Balett-terem projektre is, amelyben, rövid etűdökben a táncosok koreografálnak, valamint nemzetközi mestereket is meghívnak, hogy a fiatalokkal összefogva alkossanak. A tavasz újabb meglepetése lesz Maurice Ravel Daphnis és Chloe című táncjátéka, amelyet márciusban mutatnak be először a Szegedi Nagyszínházban. Ezzel párhuzamosan Igor Stravinsky Tavaszi áldozatát is feldolgozzák.

A vezető elmondta: a társulat számára a nyár is mozgalmas volt, augusztus 19-én zárták az előző évadot még a régi csapattal, szeptember 6-án Kassán pedig már a megújult táncos gárdával nyitották meg a következő szezont.

Az előző évadban több produkciót is nagy sikerrel játszott a 14 táncossal dolgozó társulat. A 43 szegedi előadásból 3 Carmina Burana, 10 Stabat Mater, 3 Testek filozófiája és 27 A diótörő volt. Utóbbi egyébként nagy sikert aratott, és a csongrádi megyeszékhely mellett az ország több pontján is vendégszerepelt és szerepel a jövőben is. A decemberi időszakban például a Művészetek Palotájában elevenedik meg Csajkovszkij balettje. Az előző évadban a társulat 44 helyszínen vendégszerepelt.

Idén lekerült a repertoárról a 16 éve játszott és több mint száz előadást megélt Homo Ludens. A társulat legtöbbet játszott és legsikeresebb produkciója a 2001-ben készült Carmina Burana, amelyből már 220 előadást láthatott a közönség. Tovább játsszák emellett a Beethoven IX. szimfóniáját, a Liszt-műre készült Belső pokol című darabot, A diótörőt, a Stabat Matert, a Testek filozófiáját, a gyermeknek szóló Hattyúk tavát, a Csipkerózsikát, A Szent Iván éji álmot és a Homo Hungaricust.

Az új évad új táncosokat is hozott: Bujdosó Anna, Takács Zsófia és Hegedűs Tamás érkezett az együttesbe. Távozott Szarvas Krisztina, Tóth Andrea, Fehér Laura és Tarnavölgyi Zoltán.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
 
A XIX. század végén a lengyel komponista és zongoraművész, Moritz Moszkowski Bécs utcáin sétálgatott a Rimszkij-Korszakov-tanítvány Alekszandr Glazunov társaságában.
Aforizmák
„ Ami a világon talán a legtöbb ostobaságot hallja: egy festmény a múzeumban. "
Goncourt fivérek
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ