Jubilál a Kalászi Kortárs Tánctalálkozó
Dátum: 2013. október 17., csütörtök, 12:24
A Budakalászon csütörtöktől szombatig tartó, immár tizedik alkalommal megrendezendő Kalászi Kortárs Tánctalálkozó újdonsága, hogy bekapcsolódik a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) is a programokba - számolt be az MTI-nek a fesztiválról a rendezvény sajtóreferense.

Vass Kata elmondta, hogy a mára regionális jelentőségűvé nőtt fesztivál tematikája az évek során bővült. Míg eleinte azokat az alkotókat hívták meg, akik vagy speciális tánctechnikaként használták a néptáncot, vagy a néptánc területe felől érkeztek a kortárs tánc berkeibe, a szervezők ma már a jelentős hagyományra visszatekintő, tradicionális mozgásformákon alapuló kortárs táncelőadásokat invitáljak meg a fesztivál programjába.

A háromnapos fesztivál gerincét az SZFE különleges Toldi-előadása mellett két nagy ívű, összegzésként is felfogható gálaműsor adja, valamint a kezdetektől jelen lévő és meghatározó szerepet játszó Duna Táncműhely legújabb alkotásának bemutatója.

A sajtóreferens kiemelte: az SZFE fizikai színházi koreográfus-rendező szakiránya negyedéves osztályának vizsgaelőadása nemcsak azért az újdonság, mert a táncot, a zenét, a képzőművészetet és a mozgást segítségül hívva szólaltatja meg Arany János Toldijának teljes szövegét, hanem mert ezzel egy újfajta együttműködés is elindul a művészeti egyetemekkel. Hozzátette: a fiatal közönséghez kívánnak szólni emellett egy beavatószínházi foglalkozással is.

Vass Kata a két jubileumi gálaműsorral kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a program többféle találkozásra is lehetőséget nyújt: egyrészt találkoznak egymással különböző színpadi műfajok, mint a tánc és a színház, találkozik a klasszikus műfajként felfogott néptánc az innovatív kortárs mozgásművészettel, találkoznak mindezen területek professzionális és amatőr előadói, végül a néző újra találkozhat a tánctalálkozó elmúlt 10 évben megismert és megszeretett előadókkal. A pénteki gálán fellép mások mellett a budakalászi Lenvirág Gyermektáncegyüttes, Grecsó Zoltán, a Duna Táncműhely és a Forte Társulat. A második gálaest programjában az amatőr formációkat az Adonika Táncegyüttes és a közel 60 éves Bihari Táncegyüttes képviseli. Mándy Ildikó két darabbal járul hozzá a gálához, de ott lesz a TranzDanz, valamint a Közép-Európa Táncszínház is.

A programsorozatot a Duna Táncműhely A csend szigetei című produkciója zárja, amely két szólóból és egy duóból áll.

A budakalászi kortárs tánctalálkozó ideje alatt a szervezők táncházat is kínálnak a Magos zenekarral, koncertet a Szűkített Kvartettel és jubileumi kiállítást az elmúlt tíz év táncfotóiból.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„Évekkel ezelőtt Illyés Gyula Kegyenc című darabját mutattuk be a Madáchban. Gyula bácsi az egyik próbát meglátogatta és kérte: ne tiszteljük annyira a darabját.
 
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
Aforizmák
„ Az elme betegségei sokkal pusztítóbbak, mint a test betegségei."
Cicero
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ