Magyar táncházat tartottak Udmurtföldön és Moszkvában a Honvéd Együttes táncosai
Dátum: 2013. október 22., kedd, 10:16
Udmurtföldön és Moszkvában táncházat tartottak, az orosz fővárosban Párhuzamos lépések - magyar és zsidó táncok címmel rendezett folklór esten is felléptek a Honvéd Együttes táncosai és zenészei Zsuráfszky Zoltán vezetésével.

A programokat a Balassi Intézet Moszkvai Magyar Kulturális Intézete szervezte orosz partnerek közreműködésével.

Zsuráfszky Zoltán, a Honvéd Együttes művészeti vezetője az MTI-nek elmondta, hogy finnugor ifjúsági néprajzi fesztiválon vettek részt a Moszkvától észak-keletre, a Vjatka és a Káma folyók alsó folyása között elterülő régióban. Egy rendkívül lelkes tánckutatóval találkoztak és mindenütt nagy szeretettel fogadták őket. Az udmurtok nagyra tartják a rokonságot a magyarokkal - beszélt élményeiről Zsuráfszky Zoltán.

A Honvéd Együttesnek ezúttal nem 20, "csak" két táncospárja jutott el Izsevszkbe, ahol azonban nagy érdeklődés mellett tartott táncházat. Ahogy Moszkvában, a Szokolnyiki parkban is. "Nagyon jó érzés, hogy a 40 éves magyar táncházmozgalommal ide is eljutottunk" - mondta a neves magyar néptáncszakember.

Az orosz főváros észak-keleti részén lévő kulturális és pihenőpark Morje vnutri (Belső tenger) nevű klubjában igazi táncházhangulatot varázsolt a Honvéd Együttes kis csapata, Zsuráfszky Zoltán és felesége, Zsuráfszkyné Vincze Zsuzsa, valamint a fiatal táncospár: Hajdú Sarolta és Zámbó István Junior Prima díjas táncos.

A mostani moszkvai magyar táncház létrejötte Ilja Szajtanovnak, az orosz Lakocsa együttes vezetőjének volt köszönhető, aki évek óta szervezi az orosz fővárosban a délszláv, az ukrán és a lengyel táncházakat. 2002-ben alapított együttese macedón, bolgár, orosz, örmény és zsidó zenét játszik. Az orosz zenész, illetve folklorista az MTI-nek elmondta, hogy táncházaikra egyre nagyobb az igény Moszkvában. Programjaik lebonyolításában mindig az adott ország kulturális intézete segít, ahogy azt most a Moszkvai Magyar Kulturális Központ tette.

Az Eskolot zsidó kulturális és oktatási programokkal foglalkozó orosz egyesület márciusban a Muzsikás együttes fellépésében vállalt szerepet. Ezúttal a Honvéd Együttes vezetőjét és tagjait látták vendégül. A Párhuzamos lépések - magyar és zsidó táncok című programra nemcsak a legjobb táncaikat hozták el Zsuráfszky Zoltánék, hanem egy Munkács főterén 1939-ben készült filmet is a zsidó fiatalok ünnepi táncáról, valamint bemutatták a Honvéd Együttes Purim ünnepi tánckompozíciójáról készült felvételt is.

Az orosz és magyar néptánckutatók a magyar táncházmozgalomról is szót váltottak. Alekszej Silin tudományos kutatónak, a moszkvai állami kulturális és művészeti egyetem professzorának felkeltette az érdeklődését, hogy Magyarországon az általános iskolákban kötelező tantárggyá vált a néptáncoktatás. Az MTI-nek kijelentette: Oroszországban sajnos nem képeznek autentikus néptánchagyománnyal foglalkozó szakembereket, gyűjtőket.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, amelyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
 
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
Aforizmák
„ Akkor tudod, hogy jól dolgoztál, ha élvezted."
Pearl Buck
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ