Gyermektánc-koreográfiai verseny kezdődik Szekszárdon
Dátum: 2015. március 1., vasárnap, 11:33

Második alkalommal rendez idén az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület országos gyermektánc-koreográfiai versenyt, a március 7-én Szekszárdon kezdődő programmal néhai Tóth Ferenc táncpedagógusra, koreográfusra emlékeznek.

A szekszárdi Babits Mihály, majd március 21-én és 22-én a szolnoki Aba-Novák Kulturális Központban összesen 56 új koreográfiát mutatnak be különböző korosztályú néptánccsoportok, a legjobb 14 koreográfiát az április 11-én Százhalombattán rendezendő országos döntőben adják elő a gyerekek - mondta Matókné Kapási Júlia, az egyesület szakma alelnöke az MTI-nek.

A koreográfiaversenyre az egyesület a Kárpát-medence magyar és nemzetiségi néptáncanyagából, szokásaiból, gyermekjátékaiból vár új produkciókat. A szerzők autentikus - az adatközlések alapján színpadra állított - és tematikus, azaz valamilyen dramaturgiára felépített koreográfiákkal jelentkezhettek.

A verseny célja, hogy ösztönözze a fiatal koreográfusokat, új művek létrehozását - mondta az egyesület alelnöke, hozzátéve, hogy a korábbinál nagyobb érdeklődést tapasztaltak. A résztvevő csoportok között akad határon túli magyar együttes is; a szekszárdi kétnapos versenyen győri, veszprémi, pécsi, tatai, szekszárdi, szennai, székesfehérvári, komlói százhalombattai, kalocsai gyerekek mellett színpadra lép az óbecsei Petőfi Sándor Művelődési Központ Bekecs és Csiperke táncegyüttese.

A Vajdaságban, Szabadka környékén erős a néptánchagyományok ápolása és élénk néptáncmozgalom van a Felvidéken is - mondta az alelnök. Erdélyben erős a hagyomány, még ma is találni kiválóan táncoló adatközlőket, de a gyermektánc-mozgalom nem olyan fejlett, mint határainkon belül - jegyezte meg.

A verseny névadója, az 1998-ban 68 évesen elhunyt Tóth Ferenc koreográfus, táncpedagógus számtalan gyermektáncegyüttes, így a szekszárdi Bartina munkáját segítette. Ő volt az, aki színpadra állította a kalocsai néptánchagyományt, létrehozta a kalocsai Piros Rózsa néptáncegyüttest, munkássága táncaiban él tovább - mondta Matókné Kapási Júlia.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egyik hazai körútján Caruso néhány ezer lírát utaltatott át magának egy kisváros postahivatalába. Amikor a címére érkezett pénzért jelentkezett, az akkurátus postamester sehogy sem volt megelégedve az énekes személyi igazolványaival.
 
Az Isteni színjáték tengernyi szereplőjéből és fordulatos eseményéből is kitűnik, hogy Dante emlékezőtehetsége rendkívüli volt. Erről a csodálatos memóriáról egy szerény, de frappáns történet is beszámol.
Aforizmák
„ Ha hibátlanok volnánk, nem telnék annyi gyönyörűségünk abban, hogy a mások hibáit észrevegyük."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ