A Gépnarancsot viszi színpadra a Miskolci Balett
Dátum: 2020. október 30., péntek, 6:37

Az Anthony Burgess Gépnarancs című kultikus regényéből készült táncdarabot mutatja be pénteken a Miskolci Balett a Miskolci Nemzeti Színház Játékszínében.

A regényt Magyarországon először a Miskolci Balett ülteti át táncszínpadra, a történetet művészien, de realisztikus formában dolgozzák fel, így a nézők legmélyebb érzelmeire is hatással tud lenni a mozdulatokkal elmesélt megrázó cselekmény - közölte a színház csütörtökön az MTI-vel.

A főszereplő Alexet Márton Richárd János alakítja, a koreográfiáért Dragos Dániel felel, az előadás rendezője-dramaturgja Kozma Attila, a Miskolci Balett művészeti vezetője.

"Magyarországon táncjáték formájában még nem volt látható ez az előadás és úgy gondoltuk, hogy itt lehetőségünk van elmenni az elvontabb megfogalmazás felé mind dramaturgiailag, mind pedig a koreográfiában" - idézi a közlemény a koreográfus-táncművész szavait.

"Ez egy komplex színház, ahol a helyzetekből, a díszletből, a zenéből, a szereplők egymáshoz való viszonyából össze tudja rakni a néző, hogy miről is van szó, még akkor is, ha nem feltétlenül ismeri a történetet" - hangsúlyozza Kozma Attila.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
1960 – Lausanne. A Tabaris-mulató egyik páholyában ül Husszein, jordániai király. Nagyon tetszenek neki Rodolfo kártyamutatványai. A műsor után a bűvész öltözőjében megjelenik egy elegáns úr, s meghívja Rodolfót a király páholyába. Őfelsége közelről szeretné látni a kártyatrükköket.

 
Örkény István a XX. század derekán alkotott. Az akkori kor (főként a politikai réteg) nem nagyon ismerte el munkásságát, sőt, nem nagyon kedvelte azt. Ezért aztán Örkény úgy döntött, hogy önként felhagy hivatásával, s megpróbálkozik az újságírással.
Aforizmák
„ Csak azon volna szabad csodálkoznunk, hogy tudunk még csodálkozni."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ