Amerikában turnézik a Magyar Állami Népi Együttes
Dátum: 2007. január 4., csütörtök, 16:50
2007. januárjában új kihívás előtt áll a Magyar Állami Népi Együttes. Az amerikai kontinens egyik legnagyobb koncertügynöksége, a Columbia Artists MGMT LLC meghívására - tizennégy év után - ismét három és fél hónapos turnéra indul Észak-Amerikába (USA, Kanada), a Magyar Concerto - Bartók Béla emlékére című műsorával.
Az együttes a turné alatt 66 helyszínen,  130.000 néző előtt,  68 alkalommal lép fel. Jelentősebb helyszínek:  New York, Los Angeles, Las Vegas, Houston, Kansas City, Toronto.
A legnagyobb befogadóképességű a 4500 fős Atlanta Fox Theather színházterme. (Az 1994-es turné során három hónap alatt 63 előadást tartott az együttes.)
 
A mostani turné hírére a Washingtoni Magyar Nagykövetség írásban jelezte érdeklődését, természetesen részt vesznek mind a new york-i, mind a washingtoni fellépéseken, ahová  meghívják tiszteletbeli partnereiket is. Reményeink szerint Tom Lantos is megtekint néhány előadást, aki minden magyarországi látogatása során szerét ejti, hogy eljöjjön a MÁNE valamelyik fellépésére. Lantos úr biztosította az együttest  erkölcsi támogatásáról.  

A 17 pár táncossal, vezetőkkel, műszaki személyzettel együtt összesen 51 fő kel útra. Az felszerelés mintegy négy tonnát tesz ki, ami úton van a körút első helyszíne - a kaliforniai Arcata felé. 

A turnéra elkészültek az együttes Magyar Concerto, Kincses Felvidék, Az örök Kalotaszeg DVD kiadványai, valamint a Verbunkos és a  Magyar Concerto CD hanghordozói.
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
J. S. Bach rajongott az orgonákért. Amikor eljátszotta legújabb műveit a hangszeren, hallgatósága mindig álmélkodva figyelte a mester virtuóz technikáját.
 
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
Aforizmák
„ Különbözöm, tehát vagyok."
Ignotus
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ