Mérában lép fel a Magyar Nemzeti Táncegyüttes
Dátum: 2021. július 28., szerda, 16:57

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes a mérai világzenei csűrfesztiválon vendégszerepel Kalotaszeg című produkciójával pénteken. Az előadás érdekessége, hogy a térségben még soha nem mutatták be a műsort, amelynek anyagát onnan gyűjtötték egykor - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője a műsorban felidézte, hogy csaknem ötven évvel ezelőtt járt először Erdélyben, Kallós Zoltán meghívására.

A művészeti vezető kiemelte, hogy a világzenei fesztiválon az előadás által visszakerül a felvett anyag arra a területre, ahonnan gyűjtötték. Mérában számos fiatal zenél és táncol, valamint ott élnek a nagy zenészdinasztiák leszármazottjai is. Ezeknek az "adatközlőknek" a táncait viszik haza.

Óriási élmény lesz a fellépés, amelyen az unokák megnézhetik a nagyszülők táncát - tette hozzá.

Felidézte, hogy 1969-ben Martin György néprajzkutató készített egy filmfelvételt Türében, amelyben jól táncoló kalotaszegi emberek szerepeltek. A film nyomán készült el a táncegyüttes Kalotaszeg című műsora, amely 40-50 percen keresztül mutatja be ezt a kultúrkincset.

Ezen műsorukkal szeretnének köszönetet mondani azoknak az adatközlőknek, akik megőrizték és továbbadták e fantasztikus tánc- és zenei kultúrát - hangsúlyozta Zsuráfszky Zoltán, aki szerint a kalotaszegi legényes a legvirtuózabb magyar férfi tánc a Kárpát-medencében, emellett csodálatos csárdásokat és énekkultúrát őriztek meg Mérában és Kalotaszegen.

Az elkövetkező hónapokról szólva a művészeti vezető elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Táncegyüttes augusztus 13-án Debrecenben lép színpadra a Nemzeti Színház Csíksomlyói passiójában.

Zsuráfszky Zoltán hozzátette, hogy szeptember elején az Eucharisztikus Kongresszus megnyitójának koreográfusa lesz. A műsorban 200-300 néptáncos szerepel majd a színpadon. Októberben pedig feleségével, Zs. Vince Zsuzsa táncművész-koreográfussal közös Szerelem című produkciójukat a Müpában láthatja a közönség.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
 
Alexandre Dumas egyik leghíresebb regénye A három testőr. A regényben címe ellenére mégis négy testőr szerepel: Athos, Porthos, Aramis és D'Artagnan. Egy olvasó meg is írta Dumas-nak, hogy a regény címében tévedett, mire az író így válaszolt:
Aforizmák
„Nem fog vízbe fúlni, akit az istenek kötélre szántak."
magyar közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ