Neves külföldi és hazai művészek a Budapest Táncfesztiválon
Dátum: 2021. szeptember 1., szerda, 15:37

Három külföldi együttessel, három hazai bemutatóval és egy önálló esttel várják a közönséget szeptember 18. és október 9. között a Nemzeti Táncszínház évadnyitó fesztiválján, a Budapest Táncfesztiválon.

Az őszi táncünnep nyitóestjén a Genfi Balett két előadással mutatkozik be, Hollandiából érkezik a Scapino Ballet Rotterdam, zárásként pedig a német tanzmainz kortárs tánctársulat darabját láthatja a közönség - hangzott el.

Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója elmondta, hogy nehéz időszakon vannak túl, a február végére, március elejére időzített fesztivált a pandémia miatt kellett elhalasztaniuk szeptemberre. A fesztiválon több darabot elsőként láthat élőben a közönség.

A Nemzeti Táncszínház igazgatója hozzátette: nagyon erős és népszerű két előadással indítanak, a Genfi Balett Glory és Paron című darabjait Andonis Foniadakis koreografálta és a klasszikusból a kortársba hajló stílus jellemzi. A holland társulat előadása két részes, a második részben egy humoros, a 20-as évekbe visszakanyarodó történet is látható, amelyben cirkuszművészek is közreműködnek.

Elmondta, hogy a szerelemről és a vágyakozásról szól a tanzmainz társulat Soul Chain című darabja, amelyben az előadók izgalmas kortárs tánccá ötvözik a balettet és az elektro műfajt.

Az igazgató kiemelte, hogy a külföldi előadók mellett a hazai táncművészet egyik meghatározó előadója, Ladányi Andrea és közreműködik a fesztiválon. A a Kossuth-díjas táncművész hat olyan kiemelkedő férfi táncművésszel állította össze Divided Time című produkcióját, akikkel eddigi pályáján együtt alkotott.

Ertl Péter a bemutatók között sorolta a Szegedi Kortárs Balett legújabb, a The Black Paintings és a Blue című táncjátékát, a Gangaray Dance Company PRAKRITI című darabját, Frenák Pál bemutatóját Fig-Ht címmel, valamint Pirók Zsófia és a FlamenCorazónArte Táncszínház Caminos című darabját is.

Kovács Gerzson Péter TranzDanz című bemutatója is szerepel a programban. Mint mondta, vendégük lesz a Duna Táncműhely, a társulat A tizedik menyasszony című előadását mutatja be.

Ertl Péter kiemelte még a Székesfehérvári Balett Színház Hattyúk tava előadását, amelyet október 2-án, valamint a Badora Társulat Kingdom című darabját, amelyet október 3-án láthat a közönség.

Elmondta, hogy a Duda Éva Társulat is közreműködik a fesztiválon, RAMAZURI című darabjukat október 4-én mutatják be. Az idén 30 éves Budapest Táncszínház Egyszer visszatérsz című estjét pedig október 5-én láthatja a közönség a fesztiválon.

Feledi János táncművész, koreográfus, a 10 éves fennállását ünneplő Feledi Project vezetője elmondta, hogy a fesztiválon a Don Quijote című darabjukat mutatják be.

A Győri Balett is bemutatóval készül az eseményre, szeptember 28-án a Chaos és a The Waves című darabjukat először láthatja a közönség - közölte Velekei László, a Győri Balett igazgatója. Az első előadást az elmúlt időszak érzelmei inspirálták, a második előadás, amit Lukács András koreografált, Virginia Woolf utolsó pillanatait dolgozza fel.

Vincze Balázs, a Pécsi Balett művészeti vezetője elmondta, hogy a 60 éves Pécsi Balett jubileumi esttel várja a közönséget. Az előadáson debütál a Több mint balett - a Pécsi Balett 60 éve címmel elkészül film, valamint új koncepcióval állítják színpadra Az iszonyat balladája című emblematikus darabjukat is.

Ertl Péter kitért arra is, hogy a darabok feldolgozását beszélgetésekkel segítik az előadások után.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A L'Opinion című lap 1885.október 15-i számában megemlékezik a Hotel Drouot árveréséről (amely árverési csarnokot műfordítóink Drout-szállodának szoktak magyarítani), s elmondja, hogy mikor a szolga a kiállítási asztalra helyezett egy milói Vénust ábrázoló másolatot, harsány hangon kiáltotta a közönség felé:
 
A nagy angol író, Bernard Shaw utazásai során az egyik kis város határában az ég felé tekintő és könyörgő társasággal találkozott. Megkérdezte tőlük, hogy mit csinálnak.
Aforizmák
„Játssz, mert ha nem játszol, megöregszel, és ha megöregszel, meghalsz."
Kínai közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ