Országos néptáncfesztivált rendeznek május végén Szolnokon
Dátum: 2023. május 17., szerda, 17:15

Május 26. és 28. között rendezik meg a 26. Szolnoki Országos Néptáncfesztivált, amelyen nyolcszáz táncos lép fel - közölte a Tisza-parti város polgármesteri hivatala a város honlapján.

A tájékoztatás szerint a háromnapos fesztivál célja a néptáncegyüttesek, az alkotók számára művészeti fórumot biztosítani, új alkotások létrejöttét ösztönözni, támogatni az egyéni művészi alkotás minél szélesebb kiteljesedését és teret adni a színpadi néptáncművészetet megújítani szándékozó kezdeményezéseknek.

A fesztivál idei versenyprogramjában tizenöt együttes mutatkozik be, a zsűri elnöke Juhász Zsolt lesz, tagjai pedig: Furik Rita, Kutszegi Csaba, Hégli Dusán és Eredics Gábor.

Mint rámutattak, a rendezvény amellett, hogy öregbíti a város hírnevét, erősíti a magyarságtudatot, hozzájárul a nemzeti identitástudat kialakításához. Emellett meghatározó a találkozó a zeneszerzők, a díszlet- és jelmeztervezők, a táncosok és az együttesek számára is.

Május 26-án, pénteken, a Szolnoki Szigligeti Színházban zajlanak a próbák. Ezen a napon kirakodóvásár lesz a Hild téren, ahonnan délután viseletes felvonulás indul és ahol flashmobot is tartanak. A megnyitó részeként látható késő délutántól a Tímár Archívum programja az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban.

Május 27-én, szombaton zajlik a versenyprogram a Szolnoki Szigligeti Színházban. Este a Tarsoly zenekar kíséretében táncházat tartanak az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban.

Május 28-án, vasárnap - szintén a kulturális központban - hirdetik ki a gálán résztvevők névsorát, és nyílt értékelés tartanak. Délután a színházban lesz a díjátadó, amelyet a gálaműsor követ.

Az első szolnoki néptáncfesztivált 1964-ben rendezték meg. A kétévente megtartott országos verseny az amatőr néptánccsoportok egyik fő találkozási pontja. Egy tízéves kényszerű szünet után 2009-ben éledt újjá a fesztivál, ám 2021-ben a szervezést meghiúsította a koronavírus-járvány.

A Szolnoki Országos Néptáncfesztiválon bemutatkozott az elmúlt évtizedek során Novák Ferenc, Kricskovics Antal, Györgyfalvay Katalin, Szigeti Károly és Tímár Sándor, Varga Zoltán, Foltin Jolán, Mosóczi István, Mucsi János és Diószegi László, a fiatal nemzedék képviselői közül pedig Fundák Kristóf és Fundák-Kaszai Lili, Fitos Dezső és Kocsis Enikő, Ágfalvi György és Lévay Andrea is - olvasható a közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, amelyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
 
Aforizmák
„Az ember addig marad fiatal, amíg nem irigyli a fiatalokat."
Oscar Wilde
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ