Meghosszabbított évaddal várja a közönséget a Nemzeti Táncszínház
Dátum: 2023. július 3., hétfő, 17:55

Meghosszabbított évaddal várja a közönséget a Nemzeti Táncszínház, ahol július 5-től 14-ig többek között flamenco, tangó, kortárs és néptánc előadások láthatók. A produkciók előtt, a színház teraszán az aznap fellépő együttesek ízelítőt adnak az esti darabból.

A nyári előadásokat az idén rendhagyó módon nem szabadtéren tűzik műsorra, azonban a produkciók előtt, 19 órától a Nemzeti Táncszínház teraszán az aznap fellépő együttesek köszöntik a Millenáris park látogatóit, akiknek egy rövid, ingyenes performansz keretében ízelítőt adnak esti előadásukból - áll a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a hagyományokhoz hűen az idei nyári műsorban is helyet kaptak flamenco, tangó, kortárs és néptánc előadások, valamint közönségkedvencek.

A sort a Győri Balett nyitja, az együttes a Kodály Zoltán műveire koreografált Romance című táncelőadást mutatja be.

Ezt követően a néptáncé a főszerep: a Magyar Állami Népi Együttes - Hagyományok Háza a Kárpát medence kultúráját, népzenéjét és néptáncait bemutató nagyszabású Ünnep című előadásával érkezik a Nemzeti Táncszínházba.

Még két nyárest a magyar néptáncé: fellép a Fitos Dezső Társulat A Falu című produkciójával, valamint a Duna Művészegyüttes adja elő Szerelmünk, Kalotaszeg című darabját, amelyben a tájegység egyedi vonásait, viselet- és táncbéli gazdagságát mutatja be.

A közleményben kiemelik, hogy az idei TáncPark programjában is helyet kapott a tangó és a flamenco. Caminos címmel a FlamenCorazonArte Táncszínház mutatja be andalúz ihletésű estjét, emellett az Argentin Tangó Táncszínház, Budai László és vendégei Tango no Tango címmel modern tangó show-t ad elő.

A Nemzeti Táncszínház, mint a modern mozgásművészet palotája, nem hagyhatja ki nyári programjából sem a kortárs műveket - hangsúlyozzák a közleményben.

Mint írják, a Kulcsár Noémi Tellabor Balaton című előadásában a gondtalan, napsütötte nyarak helyszíne, a "magyar tenger" jelenik meg, visszaemlékezve a legendás balatoni nyarakra. A kortárs ötöst a PR-Evolution Dance Company Esti Koktél című sanzonestje és táncszínháza követi.

Látható lesz a Duda Éva Társulat Frida, az élet múzsája című darabja is, amely a világhírű mexikói festőnő, Frida Kahlo egzotikus álomvilágába kalauzolja el a nézőt. Az Inversedance - Fodor Zoltán Társulat Gabriel García Márquez Szerelem a kolera idején című művéből készült darabjával érkezik a Nemzeti Táncszínházba.

A tánctanítás is része a Nemzeti Táncszínház nyári programjának, így egyes előadások után a táncolni vágyókat is várják a TáncPark rendezvényén.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Wagnert sokan bírálták, támadták életében. Egy ízben éppen társaság volt nála, amikor a postás egy levelet hozott. A zeneszerző felnyitotta, s a papírlapon mindössze egyetlen szó állt: „Hülye".
 
Egy ragyogó filmötlet megírása kapcsán szóba került egy ismert író neve.
Aforizmák
„ A pénznek, ha el akar jutni hozzám, el kell fogadnia azokat a feltételeket, amelyeket jellemem szab neki."
Chamfort
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ