Nemzetközi néptáncfesztivált rendeznek Szegeden
Dátum: 2023. július 11., kedd, 10:32

Öt ország hét együttesének művészei mutatkoznak be a 29. Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztiválon, amely csütörtökön kezdődik Szegeden - közölte Roboz István szervező az MTI-vel.

Szegeden 1966-ban rendeztek első ízben nagyszabású nyári néptáncfesztivált. Az 1970-es évektől - Novák Ferenc ötlete alapján - a rendezvényen páros években nemzetközi, páratlan években magyarországi és határon túli magyar együttesek lépnek föl. Ez utóbbi fesztivál Martin György 1983-ban elhunyt táncfolklorista nevét viseli. A pandémia miatt azonban felborult a megszokott rend, az elmúlt két esztendőben az elsősorban az ifjúsági korosztály számára szervezett Martin György-fesztivált rendezték meg, idén azonban visszatérnek a külföldi társulatok is Szegedre.

A fesztiválon négy külföldi együttest látnak vendégül, azokat, amelyek a 2020-ban a járvány miatt utolsó pillanatban lefújt rendezvényen is felléptek volna: a Labëria Néptáncegyüttest az albániai Vlorë-ből, a Vila Néptáncegyüttest Újvidékről, a Vajdaságból, a Jurošík Néptáncegyüttest a szlovákiai Nagymihályról (Michalovce) és a Hasad Néptáncegyüttest a törökországi Zonguldakból. Mellettük fellép három helyi társulat is: a Szeged Táncegyüttes, a Tiszavirág Néptáncegyesület és a Délikert Néptáncegyüttes.

A fesztivál csütörtökön a belvárosban a hagyományos zenés-kosztümös felvonulással indul, melyet a megnyitó követ a Dugonics téren. Este a Kisszínházban rendezik a folklórestet, amelyen az együttesek bemutatják programjukat.

Pénteken a külföldi együttesek négy művelődési házba látogatnak, ahol egy-egy órás műsort adnak. Szombaton rendezik a Nagyszínházban fesztivál gálaműsorát, melyen az együttesek legjobb számaikból adnak ízelítőt. Itt adják át az egyik külföldi együttesnek a Szegedi Papucsért Alapítvány felajánlásából a Szegedi Arany Papucs díjat, melyet a folklórest közönségének szavazatai alapján ítélnek oda.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Maurice Joxant-nak, Lautrec barátjának az a gondolata támadt, hogy Lautrecnek bizonyára örömet szerezne, ha kijárná neki a Becsületrendet.
 
Az 1946-os Csongor és Tünde felújítás egyik legemlékezetesebb színészi alakítása Gobbi Hilda nevéhez fűződik. A fiatal művésznő Mirigy-boszorkány félelmetes figuráját a magyar népmesék szellemében formálta meg, – s a visszataszító, csúf, vén szipirtyó, különösen az ifjúsági előadások közönsége körében, meglepően népszerű lett.
Aforizmák
„ A hiúságnak nincsenek fokozatai, legfeljebb az ügyességnek, amellyel eltitkoljuk."
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ