A Cannes-i Táncfesztiválon lép fel a Recirquel
Dátum: 2023. november 23., csütörtök, 9:11

Cannes-ban, az egyik legjelentősebb nemzetközi kortárs táncfesztiválon mutatja be Solus Amor című produkcióját a Recirquel.

A társulat november 22-én kezdődő franciaországi turnéjának csúcspontjaként, december 2-án lép fel a Cannes-i Táncfesztiválon - olvasható a társulat MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

A háromhetes nemzetközi táncfesztiválon a Vági Bence rendezte, kortárs táncot és cirkuszművészetet ötvöző Solus Amor lesz az egyetlen magyar előadás. A produkciót a Cannes-i nemzetközi filmfesztiválnak is otthont adó fesztiválpalota 2300 férőhelyes nagyszínházi termében mutatják be - közölték.

A 1985-ben alapított, kétévente megrendezett Cannes-i Táncfesztiválon főként kortárs, modern produkciók mutatkoznak be, ugyanakkor a Mov in Cannes nemzetközi táncfilmfesztivál is része a programnak. Idén összesen 27 társulatot hívtak meg az eseményre a világ minden tájáról, Franciaország mellett a többi között Norvégiából, Spanyolországból, Izraelből, Tajvanról - olvasható a tájékozatóban.

A Recirquel december 2-ig tartó turnéja során több francia városban is bemutatja az előadást, majd jövő tavasztól újabb fellépésekkel folytatódik a franciaországi turné.

Felidézték, hogy az előadást 2020-ban mutatta be a társulat. Mint írták, a Solus Amor a hitről és a szeretetről, a természetről és az univerzumról szól, és egyesül benne az újcirkusz, a klasszikus és a modern tánc.

Az előadást korábban Brazíliában, Hollandiában és Ausztriában mutatta be a társulat. Magyarországon legközelebb december 20-ától lesz látható a Müpa Fesztivál Színházban.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
 
Baudleaire, a híres francia költő találkozott egyszer sétája közben egyik barátjával, Theodore Banville költővel, aki azt javasolta neki, hogy menjenek el együtt fürdeni.
Aforizmák
„ A közvéleményt meg lehet mérgezni, de csak olyan méreggel, amelyik ízlik neki."
Ignotus
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ