Különleges kubai, olasz és finn koreográfiák érkeznek a Budapest Táncfesztiválra
Dátum: 2024. április 4., csütörtök, 16:05

A két hétig tartó Budapesti Táncfesztiválon Kuba, Olaszország és Finnország különleges produkciói és a legnagyobb magyar társulatok premierjei várják az érdeklődőket április 27. és május 11. között a Nemzeti Táncszínházban - tudatta a teátrum csütörtökön az MTI-vel.

Április 27-én a fiatal, feltörekvő Nuovo Balletto di Toscana előadásával indul a 24. Budapest Táncfesztivál. A firenzei táncegyüttes Michele Di Stefano koreográfiájával, a Bayadére, the kingdom of shadowszal érkezik Budapestre, amit két estén át láthat majd a magyar közönség - olvasható a közleményben.

Mint írják, a fesztiválprogram kuriózuma a kubai utcagyerekből generációja egyik legkiemelkedőbb művészévé avanzsált táncos, Carlos Acosta által alapított Acosta Danza lesz. A kubai táncosokból, Magyarországon először fellépő társulat a Cuban Eclectico című darabjával várja a nagyközönséget.

A nemzetközi fellépők sorát a finn táncvirtuóz, Susanna Leinonen koreográfiája zárja majd, melyben a táncosok Nasty című előadásukban a nőkkel és a női testtel szembeni könyörtelen elvárásokra mutatnak rá.

Kísérőprogramként, a külföldi társulatok előadásait követően közönségtalálkozóra kerül sor az alkotókkal a Táncszínház előterében.

Április 29-én, a tánc világnapján közös gálaműsorra készül a Magyar Táncművészek Szövetsége és a Nemzeti Táncszínház. A program része, "Az évad legjobb alkotója" díját elnyert koreográfus előadása mellett, a teljes szakma ünneplése: díjat kapnak végzős növendékek, pályakezdő és már elismert előadóművészek, táncpedagógusok, neves alkotók - olvasható az összegzésben.

A tájékoztatás szerint a fesztivál egyik különlegességeként a hazai táncegyüttesek egytől egyig premierekkel érkeznek: április 30-án a Badora Társulat bemutatóját láthatják az érdeklődők, akik a Bánk bán nyomán készült táncdrámával érkeznek a fesztiválra. Barta Dóra koreográfiájában a megszokott nézőpont helyett ezúttal egy női sorstragédia körvonalazódik, melyben Melinda kerül a főszerepbe.

Merész vállalkozásra készül a Szegedi Kortárs Balett, akik Fekete hattyú című balett-thrillerükben egy pszichiátria falai közé kalauzolják el a nézőket, ahol Odette személyiségének szétesését követhetik végig. A sötét, titkokkal teli történetet az együttes művészeti vezetője, a Kossuth-díjas Juronics Tamás állítja színpadra.

Az Inversedance - Fodor Zoltán Társulat egy furcsa atmoszférájú bemutatóval érkezik május 7-én, Lois Lowry Az emlékek őre című regénye alapján, egy látszatra kifogástalannak tűnő társadalom képét festi le, ahol minden a legnagyobb tökéletességben zajlik, ami azonban csak a látszat.

Az összegzés kiemeli, hogy az idei fesztiválon a tánc mellett a zene is főszerephez jut: a Forte Társulat és a Dador Projekt Zenekar Concordia című, a barokk zenetörténet klasszikus szerzőinek műveire készült, élő zenekarral és egy énekesnővel kísért táncjátékában groteszk és lírai kettősök bomlanak ki, a tánc, az élő zene és a prózai szöveg ötvözésével szerves egységet alkotva.

A zárónapon a Duda Éva Társulat expresszív képekkel és látványos momentumokkal teli BÁBEL című előadásával várja az érdeklődőket - írják.

A Nemzeti Táncszínház Kistermében is lesznek premierek: május 3-án Fehér Ferenc, Lőrinc Katalin és Pál Zoltán lépnek színpadra, május 8-án pedig Kulcsár Noémi Tellabor Henrik Ibsen világhírű drámája alapján készült Babaház című előadása debütál - olvasható a közleményben.

2014-ben a Nemzeti Táncszínház kezdeményezésére jött létre az első komplex táncszínházi nevelési előadás, a Horda2. A sikeres produkciót két másik táncszínházi nevelési előadás követte: Igaz történet Alapján (2016) és a Talpuk alatt (2018). A jubileum alkalmából, a Budapest Táncfesztivál részeként játszott Talpuk alatt című interaktív előadásra rendhagyó módon, felnőtt közönséget várnak a szervezők - áll az összegzésben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában.
 
Maurice Joxant-nak, Lautrec barátjának az a gondolata támadt, hogy Lautrecnek bizonyára örömet szerezne, ha kijárná neki a Becsületrendet.
Aforizmák
„ Kevés olyan bosszantó és elviselhetetlen dolog van a világon, mint másnak a jó példája. "
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ