Április 27-én kezdődik a Budapest Táncfesztivál
Dátum: 2024. április 25., csütörtök, 8:59

Április 27-én és 28-án a Nuovo Balletto di Toscana olasz táncegyüttes előadásával indul a 24. Budapest Táncfesztivál a Nemzeti Táncszínházban. A firenzei társulat Michele Di Stefano koreográfiáját, a Bayadére, the kingdom of shadows (A bajadér - Az árnyak birodalma) című darabot mutatja be Budapesten.

A május 11-ig tartó fesztiválra a nemzetközi és hazai kortárs táncélet legjobbjai érkeznek a Nemzeti Táncszínházba - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a fesztiválprogram kuriózuma a kubai utcagyerekből generációja egyik legkiemelkedőbb művészévé vált táncos, Carlos Acosta által alapított Acosta Danza lesz. A kubai táncosokból álló társulat először jár Magyarországon, május 4-én és 5-én a Cuban Eclectico című darabot mutatja be.

A nemzetközi fellépők sorát május 10-én a finn művész, Susanna Leinonen koreográfiája zárja, amelyben a táncosok Nasty című előadásukban a nőkkel és a női testtel szembeni könyörtelen elvárásokra mutatnak rá. A külföldi társulatok előadásai után közönségtalálkozót tartanak az alkotókkal a Nemzeti Táncszínház előterében.

Április 29-én, a tánc világnapján gálaműsorra készül a Magyar Táncművészek Szövetsége és a Nemzeti Táncszínház. Az esten Az évad legjobb alkotója díját elnyert koreográfus előadása látható, továbbá díjat kapnak végzős növendékek, pályakezdő és már elismert előadóművészek, táncpedagógusok, neves alkotók.

A fesztiválra a magyarországi táncegyüttesek premierekkel érkeznek. Április 30-án lép fel a Badora Társulat, amely a Bánk bán című darab nyomán készült táncdrámával érkezik a fesztiválra. Barta Dóra koreográfiájában azonban a megszokott nézőpont helyett egy női sorstragédia körvonalazódik, amelyben Melinda kerül a főszerepbe.

A Szegedi Kortárs Balett Fekete hattyú című balett-thrillerében egy pszichiátria falai közé vezetik el a nézőket, ahol Odette személyiségének szétesését követhetik végig. A sötét, titkokkal teli történetet Juronics Tamás, az együttes művészeti vezetője állítja színpadra.

Az Inversedance - Fodor Zoltán Társulat Lois Lowry Az emlékek őre című regénye alapján készült bemutatóval érkezik a fesztiválra május 7-én. A darab egy látszatra kifogástalannak tűnő társadalom képét festi le, ahol minden a legnagyobb tökéletességben zajlik, ez azonban csak a látszat, valójában ez a tudástól megfosztott emberek kánaánja - írják az előadás ismertetőjében.

Mint írják, az idei fesztiválon a tánc mellett a zene is főszerephez jut. A Forte Társulat és a Dador Projekt Zenekar Concordia című, a barokk zenetörténet klasszikus szerzőinek műveire készült, élő zenekarral és egy énekesnővel kísért táncjátékában groteszk és lírai kettősök bomlanak ki, a tánc, az élő zene és a prózai szöveg ötvözésével szerves egységet alkotva.

A fesztivál zárónapján a Duda Éva Társulat Bábel című előadása látható. A produkció egy eklektikus világot teremt, de a bábeli zűrzavar mélyén ott a harmónia iránti vágy - írják a darabról.

A Nemzeti Táncszínház kistermében is premierek láthatók. Május 3-án Fehér Ferenc, Lőrinc Katalin és Pál Zoltán lép fel, míg május 8-án a Kulcsár Noémi Tellabor, Henrik Ibsen világhírű drámája alapján készült Babaház című előadása debütál.

A közleményben kiemelik, hogy tíz évvel ezelőtt, 2014-ben a Nemzeti Táncszínház kezdeményezésére jött létre az első komplex táncszínházi nevelési előadás, a Horda 2. A sikeres produkciót két másik táncszínházi nevelési előadás követte: Igaz történet alapján (2016) és Talpuk alatt (2018) címmel. A jubileum alkalmából a Budapest Táncfesztivál keretében játszott Talpuk alatt című interaktív előadásra rendhagyó módon felnőtt közönséget várnak a szervezők - áll a közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
Aforizmák
„ Akit szeretünk, azt egészen boldoggá, vagy ha ez nem lehetséges, egészen boldogtalanná akarjuk tenni."
La Bruyére
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ