Ismét megrendezik a Martin György Néptáncfesztivált Szegeden
Dátum: 2024. július 11., csütörtök, 11:18

Pénteken délután a résztvevő együttesek zenés felvonulásával elkezdődik a Martin György Néptáncfesztivál Szegeden - tájékoztatta a Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál Alapítvány az MTI-t.

Szegeden 1966-ban rendeztek első ízben nagyszabású nyári néptáncfesztivált. Az 1970-es évektől - Novák Ferenc ötlete alapján - a rendezvényen egyik évben nemzetközi, a másikban magyarországi és határon túli magyar együttesek lépnek föl. Ez utóbbi fesztivál Martin György 1983-ban elhunyt táncfolklorista nevét viseli.

A fesztiválon az együttesek zsűri előtt mutathatják be új koreográfiáikat, és azokat a szakemberek értékelik és díjazzák. A szervezők néhány éve döntöttek úgy, hogy a rendezvényen az ifjúsági csoportok számára kínálnak szakmai megmérettetéssel egybekötött bemutatkozási lehetőséget, hiszen ez a korosztály már birtokában van annak a tánctudásnak, amellyel képesek teljes esztétikai élményt nyújtani, miközben a lelkesedésük, szenvedélyük, odaadásuk páratlan.

Idén nyolc együttes csoportjai mutatkoznak be a fesztiválon, a házigazda Szeged Táncegyüttes mellett az Alföld Néptáncegyüttes Csongrádról, az Árendás Néptáncegyüttes Hódmezővásárhelyről, a Bartók Táncegyüttes Békéscsabáról, a Dobbantó Néptáncegyüttes Szegvárról, a Terbete Néptáncegyüttes az erdélyi Zilahról, a Tisza Táncegyüttes Szolnokról, valamint a Tiszavirág Néptáncegyesület Deszkről, illetve Szegedről. A fesztivál zenekara az országosan ismert Juhász zenekar lesz.

Pénteken délután a résztvevők népviseletben, zenés kísérettel a Széchenyi térről a Kárász utcán keresztül a Dugonics térre vonulnak, ahol a fesztiválmegnyitón ízelítőt adnak műsoraikból. Másnap este a Kisszínházban az együttesek zsűri és közönség előtt mutatkoznak be. Emellett a fiatal táncosok szakmai programokon vehetnek részt: rendeznek táncbemutatókat, a zsűri részletes szakmai értékelést nyújt a produkciókról, a fesztivál hagyományaihoz híven pedig a napi programokat hajnalig tartó táncház zárja.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy ragyogó filmötlet megírása kapcsán szóba került egy ismert író neve.
 
Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában.
Aforizmák
„ Legigazibb jele annak, hogy nagy képességekkel született valaki, ha irigység nélkül született."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ