Megújult formában mutatja be a Diótörőt a Szegedi Kortárs Balett
Dátum: 2024. november 18., hétfő, 9:11

Megújult formában mutatja be a Diótörőt, Csajkovszkij klasszikus mesebalettjét pénteken a Szegedi Nemzeti Színházban a Szegedi Kortárs Balett, a darabot Budapesten decemberben játssza a társulat.

Juronics Tamás koreográfus az előadás főpróbája előtt csütörtökön felidézte, hogy a Diótörő az együttes egyik legnépszerűbb darabja, amely 12 éve szerepel a repertoáron. Elmondta, hogy a Szegedi Kortárs Balett kis létszámú társulat, így előadásuk nem akar konkurálni a nagy, klasszikus együttesekével, sokat merít a képzelet világából, a nézőkkel interakcióba kerülő darabot hoztak létre.

A produkció új díszletet és jelmezt kapott, valamint a történet is eddig nem látott jelenetekkel bővül, a gyerekek mellett az őket kísérő felnőttek vizuális igényeit is kiszolgálva. Az előadás a klasszikus formához jobban köthető, a mesevilágot idéző jelmezeit Bianca Imelda Jeremias, a bábokat Tóth Andrea és Kiss Attila Etele tervezte, a történet sok helyszínét megjelenítő látványvilágért Madarász "Madár" János, a díszlettervekért Tóth Kázmér felelt.

A két felvonásban látható darab csaknem száz figuráját 14 táncos jeleníti meg a színpadon. A főszerepek egy része kettős szereposztásban látható, Marikát Diletta Savini és Giordana Marzocchi táncolja, a Diótörő, illetve az Apa alakját felváltva a társkoreográfus Czár Gergely és Francesco Totaro alakítják.

A Diótörőt december 7-én Budapesten az Erzsébetligeti Színházban, majd december 13-tól a Nemzeti Táncszínházban játssza a társulat.

A táncművész beszélt arról is, hogy Magyarországon nincs még egy tánctársulat, amely piaci alapon, állami támogatás nélkül a Szegedi Kortárs Baletthez hasonló nemzetközi jelenlétet érne el. Hozzátette: a közönség érdeklődése mellett a szakmai visszajelzések is kiválóak.

Pataki András igazgató úgy fogalmazott, a nemzetközi bemutatkozás lehetősége mellett a külföldi turnék egyfajta anyagi biztonságot is nyújtanak az együttesnek. Az előző évadban 25, idén pedig csaknem negyven külföldi előadást játszik az együttes.

A társulat a napokban érkezett haza Párizsból, ahol először vendégszerepelt a Carmina Buranával és a Fekete hattyúval. A kilencszáz fős nézőteres Le 13eme Art Színházban 14 előadást tartottak - mondta az igazgató.

November 21-től Helsinkiben vendégszerepel az együttes, a Savoy Színházban öt estén át a Fekete hattyút láthatja a közönség. A hónap végén pedig a társulat visszatér Brüsszelbe, ahol a Cirque Royalban már korábbi fellépéseiken is sikert arattak, itt a Carmina Buranát, a Fekete hattyút és újdonságként a Diótörőt láthatja majd a közönség.

Az együttes belgiumi sikerét mutatja, hogy áprilisban újra visszatérnek, országos turnén mutatják be a Fekete hattyút, majd májusban Bázelben és Zürichben vendégszerepelnek.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
1960 – Lausanne. A Tabaris-mulató egyik páholyában ül Husszein, jordániai király. Nagyon tetszenek neki Rodolfo kártyamutatványai. A műsor után a bűvész öltözőjében megjelenik egy elegáns úr, s meghívja Rodolfót a király páholyába. Őfelsége közelről szeretné látni a kártyatrükköket.

 
Will Rogers amerikai komikus, aki csúnya ember volt, társaságban így szólt egy hölgyhöz:
Aforizmák
„Nem szabad szégyenkeznünk, ha beismerjük tévedésünket, mert ez azt mutatja, hogy bölcsebbek vagyunk ma, mint tegnap voltunk."
Jonathan Swift
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ