Partiumi településeken mutatja be a Kallós Zoltán emlékére készült előadását az Udvarhelyi Néptáncműhely
Dátum: 2025. január 29., szerda, 13:44

Partiumi településeken mutatja be a Kallós Zoltán erdélyi népzene- és néprajzkutató emlékére készült, Ritka magyar című néptáncelőadását az Udvarhelyi Néptáncműhely - jelentette be kedden a társulat.

Az Udvarhelyi Néptáncműhely Facebook-oldalán közzétett bejegyzés szerint február 5-én a Szatmár megyei Nagykárolyban, 6-án a Szilágy megyei Szilágypéren, míg 7-én a Bihar megyei Érmihályfalván mutatják be a produkciót.

A Ritka magyar - Kallós Zoltán emlékére című előadást 2024. május 8-án mutatták be először Székelyudvarhelyen. A cím egyrészt a neves népzenekutató apai-anyai szülőföldjének - Kis-Szamos melléke és Észak-Mezőség - tánc- és zenei hagyományára, az itt táncolt táncra vonatkozik. Másrészt utal a szórványosodó mezőségi magyarságra és a kiemelkedő életpályát magának tudó Kallós Zoltán személyére is.

A címmel az alkotók Kallós Zoltán egyik fontos üzenetét is tolmácsolni szeretnék: felhívni a figyelmet az emberi élet mulandóságára, arra, hogy nem mindegy, mit hagyunk hátra a következő generációknak.

Mint írták, mivel Kallós Zoltánnak akkora hagyatéka van, hogy azt lehetetlen egyetlen előadásba belefogni, próbáltak reprezentatív táncanyagot választani, és az ő gyűjtéseit használták zenei anyagként. Az előadás Válaszúthoz és a Mezőséghez kapcsolódik, a néprajzkutató moldvai és csángóföldi gyűjtései egy későbbi előadás témái lehetnek.

A Ritka magyar az érzések, érzetek nyelvén a tiszta folklórból táplálkozva igyekszik Kallós Zoltán életére emlékezni. Az előadáshoz egyszerű díszleteket, jelmezeket használtak, hitelesen rekonstruálva az adott vidék viseletét.

Az előadás zenei szerkesztője Kelemen László, rendező-koreográfusa Tőkés Csaba Zsolt, társkoreográfusai Kádár Ignác, Lőrincz Hortenzia és Tőkés Edit, jelmeztervezője Székely Melinda. Szereplője az Udvarhely Néptáncműhely teljes tánckara.

Kallós Zoltán (1926-2018) Kossuth-nagydíjas néprajzkutató, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze a Kolozs megyei Válaszúton született. A zenefolklór és a népköltészet, különösen a ballada és a díszítőművészet kérdéseivel foglalkozott. Nagy sikert aratott gyűjteménye a Balladák könyve, amelyben négy néprajzilag jelentős táj - Mezőség, Kalotaszeg, Moldva, Gyimes - balladaköltészetét mentette meg a művelődés számára. Munkásságáért a kulturális örökségvédelem terén legrangosabbnak számító uniós elismeréssel, az Europa Nostra-díjjal is kitüntették.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A híres amerikai írónő, Dorothy Parker nyilatkozta egyszer: – Szeretem a martinit, de legfeljebb kettő pohárral.
 
A múlt század francia irodalmának egyforma büszkesége a két Dumas: apa és fia. Az öreg Dumas leghíresebb, legismertebb művei a „Három testőr" és a „Gróf Monte Christo" sorozat. A fiatal Dumas legjobb műve a Kaméliás hölgy, amely Puccini Traviata című operája szövegköny-vének alapjául is szolgált.
Aforizmák
„ Amit nem értünk, azt véletlennek nevezzük."
Teller Ede
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ