Ismét megrendezik a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált Miskolcon
Dátum: 2025. április 8., kedd, 9:09

Idén már nyolcadik alkalommal rendezi meg a Miskolci Nemzeti Színház a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált április 22. és 26. között - közölték a szervezők az MTI-vel.

Mint írták, a magyar fellépők mellett idén Görögországból, Olaszországból és Lengyelországból érkeznek tánctársulatok, előadók Miskolcra. A görög Vasiliki Papapostolou Panopticon című előadása "az ego, a szuperego és a tudatalatti közötti belső konfliktust tárja fel", míg a lengyel Teatr Rozbark társulata a Kései szerelmesek a Hold udvarában című produkcióval vendégszerepel a fesztiválon.

Olaszországból a Fático című előadás érkezik Miskolcra az Orbita | Spellbound National Production Center for Dance jóvoltából, Irene Russolillo koreográfiájával. Látható lesz még a Thomas Bianca Projekt Measurements című mozgásszínházi előadása is, amelyet egy nemzetközi csapat visz színpadra - közölték.

A fesztiválon magyar produkciókból sem lesz hiány. Az érdeklődők megnézhetik Fehér Ferenc Disco 142 című előadását, amelyben a szereplők a tánc nyelvén "nosztalgiáznak egy kicsit diszkóról, bulikról, flörtölésről". Molnár Ferenc Liliom című művét egy táncos előadás formájában Feledi János rendező-koreográfus az idén tizenöt éves Feledi Projecttel viszi el Miskolcra.

Harmadjára is visszatér a fesztiválra Megyeri Léna és Bősze Ádám, akiknek zenetörténeti előadása idén a divat témájára koncentrál, de az érdeklődők az Inversedance-Fodor Zoltán Társulat Te meg a világ című előadását is megnézhetik, amellyel a készítők Szabó Lőrinc munkássága előtt tisztelegnek.

A szervezők közlése szerint Kozma Johanna idei koreográfiájában, a paTTern című előadásban "a gyermek- és felnőttkori kapcsolati típusoknak egyfajta ábrázolását láthatja a közönség". A Fitos Dezső Társulat a Tündérhinta című babaszínházi produkcióval készül a fesztiválra.

A Pécsi Balett a Carmina Burana című előadást viszi el Miskolcra, míg a Genoa egy szabadtéri ingyenes előadással várja a nézőket Winds and Waves című duettjével. A Miskolci Balett is saját bemutatóval készül a Horizont fesztiválra, és folytatja a mesebalettek sorát, ugyanis a János vitéz, a Rózsa és Ibolya, valamint A helység kalapácsa után most Háry János történetét adja elő.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„Évekkel ezelőtt Illyés Gyula Kegyenc című darabját mutattuk be a Madáchban. Gyula bácsi az egyik próbát meglátogatta és kérte: ne tiszteljük annyira a darabját.
 
G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
Aforizmák
„ A regényírásnak három szabálya van. Sajnos senki sem tudja, mik azok."
Somerset Maugham
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ