Kulka János is színpadra áll a XX. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón szeptemberben
Dátum: 2026. agusztus 24., hétfő, 10:10

Legendás alkotókkal, jubileumot ünneplő társulatokkal, ritkán látható művészekkel, vadonatúj produkciókkal várják a közönséget szeptember 10-14. között a XX. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón, ahol többek között Kulka János is színpadra áll - közölte a Pécsi Nemzeti Színház az MTI-vel.

A Pécsi Balettel együttműködésben megvalósuló tánctalálkozó egyik különlegessége, hogy minden este két különböző előadást kínálnak egyetlen jeggyel.

A 2007-ben Vincze Balázs, a Pécsi Balett vezetője ötletére, a Pécs 2010 - Európa Kulturális Fővárosa Program részeként, annak támogatásával létrejött fesztiválon az idén is a hazai táncművészeti élet legkiemelkedőbb alkotói és társulatai találkoznak.

Szeptember 10-én a Bozsik Yvette Társulat A belső gyermek című előadásával, valamint a Feledi János-Feledi Project: Cseresznyéskert című produkciójával nyitja meg kapuit. A két eltérő alkotói világ találkozása mellett az est különleges eseménye, hogy a Cseresznyéskert szereplőjeként Kulka János a Nemzet Színésze, Kossuth- és Jászai-díjas ismét a Pécsi Nemzeti Színház színpadán lesz látható.

Egy nappal később a Győri Balett mutatja be A halál és a lányka című előadását, majd a Budapest Táncszínház Quattro Stagioni című produkciója következik. Az est a klasszikus zenei inspiráció és a kortárs mozgásnyelv különleges találkozását kínálja.

A Magyar Állami Népi Együttes szeptember 12-én érkezik a Nagyszínházba Gyökerek és szárnyak című előadásával, amely a hagyomány és a megújulás kapcsolatát állítja középpontba. Ugyanezen az estén a Kamaraszínházban a Kovács Gerzson Péter - TranzDanz Hermész, valamint a PB2 Company Egy áttáncolt élet című produkciója látható.

Kulcsár Noémi Tellabor Magam adom című előadása és a PB2 Company: Szeretők című produkciója szeptember 13-án a kamarateremben lesz megtekinthető. Az est középpontjában az emberi kapcsolatok, az identitás és az önfeltárás kérdései állnak.

Az Inversedance - Fodor Zoltán Társulat: Egy bolyongó lélek hamvai című előadását a zárónapon, szeptember 14-én játsszák, s ugyanaznap a PB2 Company Elveszett Egész című produkcióját is láthatja a közönség. Az este későbbi programjaként az N. Szabó Sándor Teremben Lőrinc Katalin és Fehér Ferenc mutatja be Manga-Ballet-Play című előadását, amely rendhagyó formanyelvével és különleges színpadi világával zárja a jubileumi találkozót.

A színházi előadások mellett idén is lesz TáncSzínTér a Színház téren Papp Viktor vezetésével.

A rendezvényről további információk elérhetők a www.tanctalalkozo.hu-n, ahol jegyeket is lehet venni az előadásokra.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A háború alatt egy brit kormányülésen egy miniszter azzal állt elő, hogy a hadiállapotra tekintettel nullázzák le a kulturális kiadásokat, és a felszabaduló összeget fordítsák fegyverekre.
 
A Le Radical (1887. március 19.) san franciscói híre: egy odavaló műbarát megrendelte Párizsból a milói Vénus másolatát. Meg is érkezett, persze kar nélkül. A műbarát beperelte a Central Pacific Companyt kártérítésért.
Aforizmák
„Ha meg akarod változtatni a világot, előbb el kell fogadnod olyannak, amilyen."
Bertold Brecht
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ